Mindszenty-ösztöndíjakat indított a szombathelyi egyházmegye

facebook megosztás

A Szombathelyi Egyházmegye létrehozta a Mindszenty József Alapítványt és elindította a főpap nevét viselő ösztöndíjakat - jelentette be Székely János szombathelyi megyés püspök.    

Mindszenty József bíboros, aki maga is szegény családból származott, papi szolgálatának minden helyszínén rengeteget tett a legszegényebbekért és ezt a mentalitását egész életén át megőrizte és tettekben gyakorolta - emlékeztetett Székely János.    

"Meggyőződésem, hogy szegénységből, a nyomorból való kitörésnek a legfőbb útja a tanulás, ezért mi Mindszenty József szellemiségét követve ebben szeretnénk segíteni" - mondta.    

Ismertetése szerint Magyarországon 700 ezer ember tartozik a leginkább leszakadó néprétegbe, 64 százalékuk roma.     

A szegénység gyakran újratermelődik, és vannak családok, amelyek nemzedékek óta küzdenek a szegénységgel, még egy olyan gazdagnak számító városban is, mint Szombathely - figyelmeztetett.    

Székely János sajtótájékoztatójára meghívták a legjelentősebb vasi és zalai cégek vezetőit; a megyés püspök kérdésre válaszolva elmondta: az alapító összeg jelképes - mintegy 200 ezer forint -, ezért széles körből várják az adományokat, azzal együtt, hogy az ösztöndíjak forrását az egyházmegye előteremti.    

A Mindszenty Köznevelési Ösztöndíjra azok a szombathelyi egyházmegyében élő általános iskolás vagy középiskolás diákok pályázhatnak, akiknek családjában az egy főre eső nettó jövedelem 60 ezer forintot alatti, a pályázó tanulmányi eredménye pedig eléri a 3,5-es átlagot. A sikeres pályázó tíz hónapon át havi 5-20 ezer forintos támogatásban részesülhet. Pályázni a mindszentyosztondij@martinus.hu címen lehet.    

A Mindszenty Felsőoktatási Ösztöndíjra a szombathelyi egyházmegyében élők közül azok a 39 évesnél fiatalabb, nappali, levelező vagy esti tagozaton tanuló, alap- vagy mesterképzésben részt vevő felsőoktatási hallgatók pályázhatnak, akiknek családjában - beleértve a családi pótlékot is - az egy főre eső jövedelem nem éri el a 60 ezer forintot. Pályázni szintén a mindszentyosztondij@martinus.hu elektronikus címen lehet.

MTI

Részletekért kattintson »

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.