Kajsziból készült párlat lett idén Pannónia kincse

facebook megosztás

537 minta érkezett a 2. alkalommal megrendezett Pannónia Párlatversenyre, a díjátadó ünnepséget szombaton tartották.A verseny kimondottan az amatőrök, tehát a magánfőzők és bérfőzetők számára jött létre tavaly, de a jelentkezők nagy száma a szervezőket is meglepte.  - Nagyon jó volt nézni az egész versenyt, azt, hogy hogyan alakultak a tételek, hogyan jutottak el a csúcsig, milyen pontozással, milyen kategóriákon kellett átvergődniük, mire eljött a favorit kihirdetése. Nagyon érdekes volt. Az ember elsőre nem gondolta volna, hogy ez lesz Pannónia kincse – fogalmazott Gazdag Attila, versenyigazgató.



Idén is megtalálták Pannónia kincsét

A verseny a hungarikum, vagyis a pálinka népszerűsítését is szolgálja, a készítése pedig tudomány.  - Egy-egy ilyen összejövetel azért is jelentős, mert azt a tudást, ami felhalmozódott az elmúlt időszakban, egymásnak átadják a műkedvelők és a szakemberek. És ezt a kultúrát egyre szélesebb körben tudják használni, a fogyasztás kulturált biztosításával is – fogalmazott Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő.

 

Pannónia Kincse: Bertalan Ignác – kajszibarack

Nagykanizsa legjobb párlata: Rácz Zoltán – Valentin Szőlő

Legjobb magánfőző: Mladoniczki István

Legjobb bérfőzető: Szabó Krisztián

legjobb bérfőzde: Zimek Pálinka kft.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.