Egzotikum és belső utazás

Távoli országba, de egyúttal belső utazásra is hív a Thúry György Múzeum legújabb kiállítása. A Cseresznyevirágzás a két nagykanizsai festőművész, Sass Brunner Erzsébet (1889–1950) és lánya, Brunner Erzsébet (1910–2001) Japánban töltött éveibe enged bepillantást. A tárlat március 30-ig látható a Magyar Plakát Házban.

A tárlaton 70 festmény tanúskodik a Japánban töltött évekről (Fotó: Gergely Szilárd)

A Cseresznyevirágzással nem pusztán a közelgő tavaszt szerették volna megsürgetni a múzeum munkatársai:a tárlat két fontos évfordulónak is emléket állít.

– Sass Brunner Erzsébet idén lenne 130 éves, illetve a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok 150 évvel ezelőtt indultak el – magyarázza Tugya Beáta, a kiállítás kurátora. – A festőművész és lánya nem csupán Nagykanizsán ismert, életművüket azonban a legtöbben Indiához kötik.Azt már csak kevesen tudják, hogy Japán mennyire termékeny állomása volt pályafutásuknak.

Az érdeklődők 70 festményt nézhetnek meg a kelet-ázsiai szigetországban készült alkotások közül, a fotónagyítások pedig a két nő ottani mindennapjaiból villantanak fel pillanatképeket. A kiállítás megnyitóján – az amúgy nagykanizsai gyökerekkel rendelkező – dr. Mecsi Beatrix japanológus művészettörténész beszélt részletesen az 1935 és 1937 közötti időszakról, illetve az utazás előzményeiről.

– Regénybe illő a család története, amely 1908-ban kezdődött. Ebben az évben érkezett Nagykanizsára Brunner – művésznevén Sass – Ferenc, hogy festőiskolát nyisson. Tervét olyannyira siker koronázta, hogy már az első nap beiratkozott a helyi rendőrkapitány, Farkas Ferenc lánya. Erzsébettel rövidesen egymásba szerettek, és összeházasodtak. Közös kiállításaik nyíltak, majd 1910-ben megszületett gyermekük, Erzsébet.

Dr. Mecsi Beatrix rámutatott: a család életében gyökeres változást hozott az első világháború. Sass Brunner Ferenc megtört művészként képtelen volt újra ecsetet fogni, felesége azonban nem adta fel az álmait. Tovább alkotott, közben figyelme a miszticizmusra és az akkoriban Európa-szerte és Magyarországon is egyre népszerűbb indiai polihisztorra, Rabindranáth Tagoréra terelődött. Egy álom hatására úgy döntött, Indiába megy – a kalandos utazásra lánya is elkísérte.

A kiállításon Rákóczi Ferenc páncélzatai is láthatók

Útjuk Itálián és Egyiptomon keresztül vezetett Indiába, ahol egészen 1935-ig éltek. Mikor már tervezték a visszatérést az öreg kontinensre, az anyán heves láz tört ki: azonnal el kellett hagyniuk Indiát, így felszálltak a legközelebb induló hajóra, ami Japánba vitte őket...

– Noha gyakorlatilag egy véletlennek köszönhető, hogy a felkelő nap országába kerültek, de a Japánhoz fűződő kapcsolatuk nem csak emiatt érdekes – meséli a szakember. – Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet a többi nyugati művésztől eltérően nem az egzotikumot kereste: ott készült képeik saját belső lényüket, gondolkodásukat és művészi programjukat tükrözik.

Az anyát már korábban is tájképeiről ismerték, s ez az érdeklődése Japánban is megmaradt. A Fudzsi szent hegye rendre megihlette, ahogy a víz és a sziklák találkozása is. Nem topográfiai hitelességgel festett – ezek sokkal inkább belső tájképek, amelyek a természet mélyebb erői iránti érdeklődéséről és érzékenységéről árulkodnak,hangsúlyozza dr. Mecsi Beatrix. Az állandóság és a változás egymás melletti megjelenítése vissza-visszatérő témája volt.

– Lányát, Erzsébetet ezzel szemben jobban lekötötték a portrék és az életképek,de igazából őt sem a külső jegyek foglalkoztatták.Ehelyett az ott élők belső lényének, lelkének a megörökítésére törekedett. Ahogy arra több írásában is utalt: mindketten Japán esszenciáját akarták megragadni.

Ugyanezt több velük készült interjú is alátámasztja – valóságos sztároknak számítottak, akiket folyamatosan ostromoltak az újságírók. Legalább négy kiállításuk nyílt az ott töltött évek alatt, de Japánban jelentették meg az Indiáról szóló könyvüket is, sőt, még a magyar kultúrát is népszerűsítették. A Cseresznyevirágzáson 15 olyan festmény is látható, amely magyar vonatkozású. Több ezer kilométer távolságban sem feledkeztek el hazájukról, ahová – igaz, csak rövid időre – 1938-ban tértek vissza.

Nemes Dóra

- - -

A cseresznyevirág (japánul szakura) nemzeti jelkép és a japán identitás része, olvasható a Wikipédián. A cseresznyefák általában pár nap alatt elvirágoznak – az apró rózsaszín és fehér szirmok hullása az élet szépségére és mulandóságára emlékeztetik a helyieket. Japánban évszázadok óta tartanak a virágzási időszakban virágnéző ünnepséget, úgynevezett hanamit, amikor az emberek piknikkosaraikkal kivonulnak a szabadba, és gyönyörködnek a virágokban.