Hamarosan elkészül a hangár Becsehelyen
Az építkezésnek köszönhetően könnyűgépes repülőtérré válik az eddigi kifutópálya. Ezzel régi álmát váltja valóra Ferinc Vince világbajnok pilóta.
Ferinc Vincéék már a végső munkálatoknál tartanak
Az épület 18 méter hosszú és 12 méter széles, az egyik része pedig fűthető lesz, így télen is alkalmassá válik majd a repülőgépek javítására. A falu határában álló új csarnok szinte teljesen készen van, a fel- és leszálláshoz szükséges kifutót pedig már több évvel ezelőtt kialakították a területen. A hangár ünnepélyes átadóját jövő szombaton tartják.
– Mindig is szerettem volna itt a szülőfalumban, Becsehelyen egy repülőteret. Hosszú ideig erre nem igazán volt lehetőség. Aztán úgy 6-8 évvel ezelőtt magának a kifutónak a kialakítására sikerült pályázatot találni. Fölvettem a kapcsolatot a föld tulajdonosával, Kátai Tiborral, ő maximálisan mellette állt a dolgoknak. S így megcsináltuk magát a kifutópályát, ami viszont hangár nélkül gyakorlatilag csak egy rét. Mindig csak kijöttünk Kanizsáról, leszálltunk, aztán visszamentünk. S hát vártuk, hogy legyen pályázati lehetőség a hangárépületre is, de sajnos erre nem találtunk, így kénytelenek voltunk anélkül megoldani ezt a kérdést. S most itt tartunk már – hála Istennek – a végső munkálatoknál - fogalmazott a világbajnok sportoló.