A megmaradás életerő kérdése

Háromszori kétharmaddal a hátunk mögött nekünk a lehetetlenre kell vállalkoznunk, mert a lehetségest más is meg tudja csinálni. Ezért vállalkozunk arra, hogy megállítjuk a népesedési hanyatlást, sőt elérjük, hogy Magyarország ismét emelkedő pályára lépjen – fogalmazott negyedik miniszterelnöki esküje utáni beszédében a Fidesz elnöke.

Aki gyereket vállal, nem négy, de nem is nyolc évre teszi (Fotó: Papp János)

Lehetetlenre vállalkozni! Mennyire más ez, mint hét éve, Orbán Viktor első évértékelőjében megjelenített véresen valós kép: „Ez a terv csak egy lehetőség. De nem egy lehetőség a sok közül, hanem az utolsó, vagy az utolsó utáni, a sírból visszahozott, a tíz körömmel kikapart lehetőség, a szakadék felé csúszó ember zuhanás előtti utolsó lehetősége ez.” A minapi elsőszavazók – nem kevesen voltak! – 2011-re nemigen emlékezhetnek. Se a devizahitel-csapdára, se a múltszázadi Bokros-csomagra. És hálásak nyilván, hogy léteznek. Hogy vállalták őket. Mert az elmúlt évtizedek ide-oda rángatózó balliberális ámokfutásai miatt százezerszámra nem születtek meg gyerekek.

Jó ismerni történelmünket: korábbi kártevőket is túléltünk. Tragikum és remény közt egyensúlyoz a Rudolf Czinege című Sík Sándor vers is, amikor ilyen kérdésekre: Lesz-e vagy nem lesz bukott Magyarország? Van-e még benned sír-szétrúgni élet? Vagy jól pihensz a német kő tövén? – ilyen választ ad: Hogy visszanéztem: a szélben, a síron, A lobogócska lobogott.

Fiatal szülők szívéből szólt a miniszterelnök, amikor messzebb, 2030-ig vázolt jövőt (Fotó: Gergely Szilárd)

Aki gyereket vállal, nem 4, de nem is 8 évre teszi. Fiatal szülők szívéből szólt tehát a miniszterelnök, amikor messzebb, 2030-ig vázolt jövőt. Amint szintén ez a nemzedék volt az, amely feltűnő aktivitással vett részt a választáson, elvégre nem azért vajúdik egy asszony se, hogy egy felelőtlen, bevándorláspárti kormány elvegye gyermekei biztonságát.

Anyagi kérdés-e a gyermekvállalás? Is. A családpolitika sokat segít. Annak megvédéséért is szavaztak sokan. De emlékezzünk, a délszláv háború idején, a kötélen napban-szélben száradó-lengedező pelenkák, győzelmi zászlóként, mintegy az élniakarást hirdették. Mennyire szemben áll ez az anyai ösztön az önzés, önmegvalósítás liberális, öngyilkos kultúrájával!

Végvári vasemberek. Nem azért vajúdik egy asszony se, hogy egy felelőtlen, bevándorláspárti kormány elvegye gyermekei biztonságát (Fotó: Gergely Szilárd)

Mert szocialista megszorításnál, dzsihadista támadásnál nem kisebb terror az, ami arról az oldalról a jövőnket bombázza. A ’70-es években vetítette a tévé a Forsyte Sagát, a Nobel díjas Galsworthy 1922-ben megjelent regényének sorozatváltozatát. Ott hangzott el, valahogy ilyenformán: Amelyik fiatalasszony kutyát tart, annak nem lesz gyereke. Ennek veszélye, közel száz év után hozzánk érkezett. Hiszen ahol egy gyerek csak önzésem eszköze, érzelmi cikk, azaz az én jóérzésemet szolgálja – ott a versenyben a kutyák győznek.

A borús tapasztalatok mellett a kanizsaiak nem kevés bíztatót is látnak. Babakocsik százait, ügyes gyerkőcöket, vidám családokat. Végre politika és társadalom egy irányba húz, a negyedik Orbán-kormány derűlátón, bizakodóan és tettre készen munkához lát.

Papp János