Amikor eltévedt az Ermitázsban, még nem gondolta, hogy festeni fog
Róka József Miklós nyugdíjasként kezdett el ismerkedni a festészettel. Korábban a Bajcsa-Szepetnek közötti Vörös-hegyi birtokukon egy édenkertet alakítottak ki a feleségével, termeltek málnát, ribizlit, gyűjtöttek gombát. Több mint száz gyümölcsfa, 35 fajta rózsa ápolása, gondozása nyújtott nekik a munka mellett örömet.
Róka József Miklós a Róka mozgásban című festményével. Előtérben a Kölcsey utca részlete a református templommal (Fotó: Bakonyi Erzsébet)
A felesége azonban már nem érhette meg a 40. házassági évfordulójukat. A veszteség Józsefnél is kihozott egy súlyos betegséget, amiből dr. Lipták főorvosnak köszönhetően sikerült meggyógyulnia.
Mivel az édenkertet el kellett hagynia, a Bakancslista című film alapján ő is feltette a kérdést: mit is tudna ezután kezdeni magával? Aztán megtanult főzni, mosni, takarítani. Mindig is pénzügyi vonalon dolgozott, de a természet, a zene, a képzőművészet, a színház iránti vonzalom is része volt az életének. Elhatározta, hogy festeni fog.
Először a pasztellkrétát próbálta ki.
– Soha ne adja fel ezt a színvilágot – javasolta egy képzőművész ismerőse, így a bíztatásra tanulmányozni kezdte a festészettel kapcsolatos könyveket, és Munkácsy Mihálynál megállt. Ő lett az istene. Végül az olajfestésnél kötött ki. Az ecsethasználatot, a színkezelést Röszler Mária festő útmutatása alapján sajátította el. A 250-300 alkotásán – amelyek nagy részét elajándékozta – főként tájképek, lovak, állatok láthatók, de a kanizsai utcarészletek között megörökítette a város templomait is.
– Festés közben megváltozik körülöttem minden. Valami megmagyarázhatatlan jó érzés fog el, még az utca zaja sem ér fel ilyenkor a 4. emeletre – mondja. – Életem során jártam a moszkvai Tretyakov Képtárban, a szentpétervári Ermitázs Múzeumban, a drezdai Zwingerben, a párizsi Louvre Múzeumban, a berlini Pergamon Múzeumban. Nem is csodálkozom azon, hogy ezt a foglalatosságot választottam idős koromra. Egy iskolai kirándulás alkalmával 17 évesen eltévedtem az Ermitázsban, annyira rácsodálkoztam a németalföldi festők gyönyörű képeire, hogy lemaradtam a többiektől. Mindenki engem keresett, úgy vezettek ki az épületből. A rendszerváltás után, amikor a DKG-ból egy tanulmányúton vettem részt Münchenben és Párizsban, csak az éjszakai órákat használhattam ki városnézésre. Arra sajnos nem jutott időm, hogy megmásszam az Eiffel-tornyot.
Tavasszal viszont nekünk is lesz egy „Eiffel-tornyunk”, amit Róka József Miklós már több alkalommal is felkeresett a Csótónál.
– Megnéztem többször is – nyugtázta mosolyogva. – Ősszel, amikor hallottam, hogy elkészült, mentem is nagy büszkén kutyástól, de nem lehetett fölmenni. Csak márciusban nyitják meg az érdeklődők előtt.
Fontos, hogy az embernek legyen vágya, elképzelése, célkitűzése, hangsúlyozta, hozzátéve, neki még 100 évet kellene élnie ahhoz, hogy a terveit megvalósítsa. Szeret ugyanis utazni is.
– A bakancslistámon szerepel India, Laosz, a Buddha-világ, Japán, Kína és Mexikó. És ha megláthatnám még Colorádót, akkor nagyon boldog lennék…
Arra a kérdésre, hogy mikor találkozhatunk kiállításon a képeivel, szerényen azt válaszolta: ha a lányom segítene a megszervezésében, szívesen elmennék a megnyitóra…
Bakonyi Erzsébet