Élő népművészet
„Amikor a két kezünkkel alkotunk, egyek vagyunk a Teremtővel” – vallják azok az alkotók, akiknek kerámia, bőr- és kézműves munkáiból Élő népművészet címmel nyílt kiállítás tegnap, a magyar kultúra napján. A tárlat a HSMK Ősze András Galériájában látható február 9-ig.
A magyar kultúra napja alkalmából nyílt kiállításon Cseresnyés Péter hangsúlyozta: a magyarság fennmaradása azon múlik, hogyan viszonyulunk saját hagyományainkhoz, kultúránkhoz. – Minden ilyen alkalom, minden ilyen ünnep, mint ez a mai is, a szellemi immunitásunkat erősíti. Ez a záloga annak, hogy megmaradjunk, hagyományainkat utódaink száz vagy kétszáz év múlva is ünnepelhessék a magyar kultúra napján – fogalmazott az államtitkár, országgyűlési képviselő. Dénes Sándor polgármester szerint a bemutatott alkotások nemcsak a múltunk részét képezik, hanem a helyünket is kijelölik a nagyvilágban. – Minden közösségre jellemző, miképpen hagyományozza át tudását nemzedékről nemzedékre. Ezek a hagyományok kötik össze, tartják egyben és teremtik újjá a közösségeket, így Nagykanizsa város polgárait is – tette hozzá.
A kiállítás egy szelete: Herman Edit fazekas alkotásai (Fotó: Bakonyi Erzsébet)
A tárlaton Herman Edit hagyományos díszítőelemekkel gazdagított, ugyanakkor modern vonalvezetésű kerámiái láthatók, Tóth István néptáncos pedig ezúttal bőrművesként mutatkozik be. – Amiket készítek, azokat általában a barátoknak adom ajándékba – árulta el István. – Csak egy-két dolgot készítek magamnak, úgyhogy amiket az ismerősöktől össze tudtam szedni, azokat hoztam el ide a kiállításra – mondta. A Népi Díszítőművészeti Műhely tagjai népi hímzéseket hoztak a tárlatra. Egyebek mellett viseletek, asztalterítők és házi áldások őrzik a tájegységek motívumkincseit. – Olyan a közösségünk, mintha testvérek, rokonok lennénk: szeretjük, segítjük egymást. Szlovéniából is érkeznek majd vendégek szerdán, hiszen ott is van egy gyönyörű csoportom – emelte ki Pulainé Cserti Ilona népi iparművész, a Népi Díszítőművészeti Műhely vezetője.
A negyvenéves Népi Díszítőművészeti Műhelyt is köszöntötték.
Cseresnyés Péter és Dénes Sándor emléklapot és virágot ad át Pulainé Cserti Ilonának (Fotó: Bakonyi Erzsébet)
A szakkör idén ünnepli negyvenéves fennállását; az évforduló alkalmából a közösség tagjai elismerő oklevelet kaptak. Az Élő Népművészet című kiállítás február 9-ig látható a HSMK Ősze András Galériájában.