Péter Árpád: Lila három

Hiszek a HIT-ben, a bátorságban, az Élet minden körülmények között megmaradó szépségében, hiszek a mindenható mosolygásban… (Dsida Jenő)

Hétévente a negyedik adventi lángocska egyben karácsony világossága is.

A népi hit ezt a lila gyertyát Keresztelő Szent Jánosnak ajánlja, aki utat készített Jézusnak az emberek szívében. Ez tehát a szeretet gyertyája.

Bertalan atya a virtuális plébánián így fogalmaz: Amint a tikkadt föld vágyódik az eső után, úgy szomjazza lelkünk az Istennel való találkozást. Adventben ezt a vágyat élesztgettük, bűnbánattal készítettük az Úr útját, egyengettük ösvényeit. Ezen az úton megyünk az Úr elébe, és ezen közeleg az Isten felénk. Egész életünk advent. A karácsonyi öröm, a szentáldozás kegyelme csak előíze az igazinak, amely utunk végén vár ránk, amelyet Megváltónk készített nekünk.

Karácsonykor – de persze az év bármely más napján is – dönthetünk úgy, hogy ezt az utat választjuk. A legegyenesebbet, a maga emelkedőivel és mélységeivel együtt, látva, tudva a célt, a megérkezést, a hazatérést. Ez a választás az igazi szabadság, amelyhez fogható nincs másik a teremtett világban.

Isten – naná! – nyílt kártyákkal, tiszta lapokkal játszik. Nem mondja, hogy nem lesznek kisebb-nagyobb nehézségeink, nem ígéri, hogy életünk fájdalom- és szenvedésmentes lesz; nem, mert ez nem igaz, ez a sátán eszköze, hogy elragadja a lelkeket.

Isten azt ígérte, elküldi a Megváltót, hogy kiszabadítson bennünket az első emberpár bűnének rabigájából, s kimenekítsen a sajátjaink roppant súlya alól. Betartotta a szavát.

Aki hisz bennem, annak örök élete van

S a bennünk élő Jézus is egészen konkrét, azt mondja: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Ugye, érezzük a különbséget?!, nem úgy fogalmaz, hogy lesz. Van.   

És amikor a kafarnaumi zsinagógában kinyilatkoztatja, „Én vagyok az élet kenyere. Aki velem tart, nem éhezik meg, és aki bennem hisz, nem szomjazik meg soha”, olyan életprogramot kínál, mint senki más ezen a földön.

Reményik Sándor szerint így beszél Jézus: Bizony mondom, elmúlik e világ. / És bizony mondom, megmaradok én. / S bizony, ha két szív egy ütemre dobban, / Az egy-ütemben ott dobbanok én. / Bizony mondom, elmúlik a világ. / És bizony mondom, én megmaradok. / S akkor nem két-két szívet kötök egybe, / De a szívekből koszorút fonok. / S mind, aki egymást idelenn szerette, / A csillag-koszorúba bekerül, / S ragyog szerelmük tisztán, szabadon, / Testetlenül és véghetetlenül.

Nem nagyon kell találgatni, hová vezet a választott utunk.

Nagy Szent Leó pápa egyik fennmaradt beszéde közelebb hozza a világosságot a sötétségben, amely nem fogja fel azt(…): Szeretteim! Ma született a mi Üdvözítőnk, örvendezzünk! Nem szabad szomorkodnunk akkor, amikor az élet születését ünnepeljük; annak az életnek a születését, aki kioltotta belőlünk a haláltól való félelmet, és ígéretével az örök élet örömét oltja belénk.Senki sincs ebből az örömből kizárva, egyformán mindannyiunknak megvan a közös okunk arra, hogy örvendezzünk. A mi Urunk ugyanis, mint a bűnnek és a halálnak a legyőzője jött közénk, hogy miként senkit sem talált köztünk bűntelennek, ugyanúgy mindnyájunkat megváltson. Vigadjon a szent, mert közeleg győzelmi pálmája. Örüljön a bűnös, mert megbocsátásra kap meghívást. Örvendezzék a pogány is, mert őt is az életre hívják!

Ez a szeretet (gyertyája), amely a karácsony világossága is.