Péter Árpád: Grazie Gesù!

Eljön hát lassan, megint, az adventi idő. A partizánok, vörösök a fel, támadunk! jegyében habzsolták a földi idősíkot, s utódaik jelszava ma is ez, nekünk megteszi a remény is: feltámadunk. Adventben pedig: felkészülünk. De mire is?!

A globalizált ateizmus jelszava szerint a szeretet ünnepére, amit ma már érdemes úgy fordítani, a rohanásra, a pénzköltésre, a bevásárlásra, s végül a szentestei kipurcanásra a halászlé, a töltött káposzta és a sültes egyveleg után.

De! Karácsony nem a szeretet ünnepe – mert szeretetünnep, ha jól csináljuk, mindennap van, arra pedig nem kell készülni. Pál apostol szerint a szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem gőgösködik. Állapítsuk meg, a mindennapi szeretetet elbuktuk, ha ez a definíció, lehet, ezért veszünk revánsot magunkon a szent napok szeretet-túlcsordulásával. Ám a karácsony mégsem csak ennyi.

A karácsony a Megváltó születésének ünnepe, annak bizonyítéka, hogy az Ige testté lőn, és miköztünk lakozék. Adventben tehát nem a szeretetre készülünk, hanem arra a csodára, amely beragyogtatja létezésünket – még a lélegeztetőgépen is. Az Atya után megérkezik a Fiú az életünkbe – ami azért több mint szeretet. S a jászol új értelmet nyer, meg a téglák is, ott a távoli Loretóban… (Lehet, Mária lábnyomában térdelsz…, innen már nincs hová…)

Thank you Jesus, Grazie Gesù -canto di Medjugorje, például.

A rögvaló, persze, picit más. Már vagy két hete karácsonyilag tematizált, nyereségtermelő ruhát öltött a globális piac, mintha működtetőinek számítana bármit is az ünnep, mármint az igazi. Ám félő, nekik az éjjeli csengőszót a kassza csörgése helyettesíti jó előre, mi meg hülyék vagyunk.

Mert megyünk. No, nem rorátéra – Harmatozzatok, magasságos egek, s a felhők hozzák az Igazat –, hanem a boltba. A modern „szentháromság”: termék, vásárló, nyereség. Ez a globalista advent. Az áment pedig az adózás utáni eredmény helyettesíti majd, vastagon szedve a mérlegben. Az új világ oltárán a marketing áll, amely, ugye, hisz’ tanultuk, nem a terméket adja el, hanem az előnyt, az emberi hasznot, az élményt s az érzést.

Advent, nekik, ennyit jelent. A szeretetet – a pénz feltétlen szeretetét, imádatát. Mi pedig tényleg nyáj vagyunk: beterelhetők az ateista globalizmus látszólag kényelmes akoljába, s ha már mind együtt vagyunk, akkor térdre, imára!, vagyis vegyél és fizess!, mert ma ez az új vallás:fogyasztói társadalomnak becézik.

Csak két példa, arra, hogyan működik. Nézem a tévéreklámot, emésztést segítő enzimet promotálnak. A vizuális üzenet egyszerű: egyél bátran hamburgert, zsírosat, nehezet, aztán vedd be a csodapirulát, s minden bajod megoldódik. Baszki!, nem azt kéne mondani, hogy ne zabálj hamburgert, zsírosat, nehezet, mert egyrészt idejekorán megdöglesz, másrészt rohadt sokba kerülsz majd magadnak és családodnak – egyébként a társadalomnak is - az egészségügy útvesztőjében az elhízás, a cukorbetegség, a kardiovaszkuláris katasztrófa miatt?! Nem, ezek azt mondják, egyél, mint az állat, aztán, hogy az emésztésed ne omoljon össze, kapj be pár szemet ebből. A súlyod, a szíved, a keringésed – tehát az életed - nem számít, csak a pénzed.

Aztán jönnek a bankok, amelyek felelősség- és veszélyérzetét a válság sem tette helyre. Arra biztatnak, fogyassz hitelből, vegyél plazmát karira - aztán majd lesz valami. S nyugi, télen úgysem lakoltatunk ki, ha nem tudsz fizetni, nyugodtan időzhetsz a szobád falát betöltő képernyő előtt, miközben számolgatod, rendezgeted a befizetetlen csekkeket.

A jövő héten ránk köszöntő adventben kihívások, kísértések egész sora vár minket, de az a jó, hogy a döntés a miénk: csak a kirakatok felé fordulunk, vagy Isten felé (is)? Csak a pénztárcánkat nyitjuk ki, vagy a szívünket (is)? Beállunk-e a falanszteri sorba a multiknál, mint majd’ mindenki, vagy inkább áldozni megyünk egy sokkal rövidebb sorban?

„A rohanó világban megkoptak a fények,/ halványak a hitek, és halványak a remények./ Nem szeretnénk mást, csak hinni a szóban,/ őszintén szeretni, és bízni a jóban”, olvashatjuk a hittansuli.hu-n az advent második napjára szánt idézetet, de mondhatjuk ezt Pilinszkyvel is. Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk.

És az a jó, hogy még csak megvenni sem kell…