Számlagyár vezetői és receptekkel csalók állnak holnap bíróság elé

facebook megosztás

Zalaegerszegen egy számlagyár vezetőit, míg a Nagykanizsai Járásbíróságon pedig egy orvosi receptekkel trükköző párost állítanak holnap az ítészek elé.

A költségvetési csalás bűntettével és más bűncselekményekkel is vádolt Cs. G. T. és 2 társa a Zalaegerszegi Törvényszék dr. Gergye Tamás vezette tanácsa előtt kényszerül majd számot adni a „számlázásról”. A vád szerint 2013. november 1. napján a II. rendű vádlott kezdeményezésére jött létre egy pécsi székhelyű kft. felsőruházat gyártására. Ügyvezetője a nehéz anyagi körülmények között élő, korlátozó gondnokság alatt álló III. rendű vádlott volt, aki havi 100.000-50.000.-Ft-ért vállalta a közreműködését a cég létrehozásában és a bankszámláiról történő készpénz felvételekben. A vád szerint a cég tényleges gazdasági tevékenységet nem végzett, de egy nagykanizsai kft. felé – amelynek az I. rendű vádlott, Cs. G. T. volt az ügyvezetője 2013 decemberétől 2014. november végéig á –, 172 esetben fiktív számlákat állított ki, s azok felhasználásával az I. rendű vádlott által vezetett cég jogosulatlanul érvényesítette az ÁFA levonási jogát. A fiktív ügyletek leplezése végett a nagykanizsai cég a pécsi cég két bankszámlájára teljesített a számlák alapján, az átutalt összegeket pedig a II. rendű – III. rendű vádlottak vették fel. A vádlottak a központi költségvetésnek összesen 55.008.181.-Forint vagyoni hátrányt okoztak.

A Nagykanizsai Járásbíróságon dr. Horváth Károlyné büntetőtanácsa ítélkezik majd B. V. K. és társa ügyében, akiket a kanizsai ügyészek közokirat-hamisítás bűntettével vádoltak meg.  A vád szerint a két terhelt 2016 áprilisában Budapestről Nagykanizsára utazott, hogy előzőleg ismeretlen személyek által orvosi rendelőkből eltulajdonított, majd egy receptíró program segítségével, hamis adatokkal kitöltött recepteket váltsanak ki. A recepteken olyan pszichoaktív gyógyszerek (például Xanax) szerepeltek, amelyeket csak szakorvos írhat fel, s éppen ezért – hatóanyag tartalmuk miatt, mint kábítószer helyettesítő anyagok – jól értékesíthetőek a feketepiacon. A két vádlott 7 helyszínen összesen 29 receptet váltott be, mégpedig úgy, hogy B. V. K.több esetben is egy más névre kiállított igazolvánnyal igazolta magát, s a benne szereplő névvel szignózta alá a recepteket.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.