Mikor az utazás törvényes jogunk lett

1978. október 26-án a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa rendeletben mondta ki, hogy törvényes jognak tekinthető az utazáshoz való jog. Három évtizede pedig arról határozott a végóráit élő Kádár-rendszer, hogy bevezetik a világútlevelet is. Ma már elképzelhetetlennek tűnik, de néhány évtizeddel ezelőtt még maga volt a szomorú valóság: a magyar állampolgároknak nem volt joguk külföldre utazni.

Az 1960-as évek elején még csak néhány száz ember tehette meg, hogy külföldre utazzon: főként politikusok, illetve művészek, sportolók. A Kádár-rendszer nagyon is tartott attól, hogy ha tömegesen utazhatnának külföldre a magyarok, akkor túl jó benyomás alakulhatna ki bennük a nyugati világról. Ezért 1965-1966-ban, a nyugati utazásokat és vízumkiadási gyakorlatot erőteljesen megszigorították. A célországokat kétfelé osztották: megkülönböztették a keleti, „baráti” és a nyugati, „imperialista” utazásokat.

1972 és 1984 között létezett a keleti és nyugati magánútlevél: „keletre”, vagyis a szocialista országokba ekkor már korlátozás nélkül lehetett utazni.Az indulás előtt egy betétlapot kellett igényelni a személyi igazolványhoz, ezzel lehetett kiváltani a valutát, valamint minden egyes utazáshoz egy útlevelet is kellett kérelmezni, amely csak arra az adott útra volt érvényes. Az úgynevezett „piros” útlevelet 1972. január 1-jén vezették be a betétlapok helyett. Ez már valódi útlevél volt, amely a baráti, szocialista országokba szólt, korlátozás és külön kiutazási engedély nélkül lehetett használni, és 1984-ig, az egységes útlevél bevezetéséig létezett. Az utazások időtartama maximum 30 nap lehetett.Nyugatra pedig egy kék színű útlevél „nyitotta fel” a határsorompót. A nyugati irányú utazások sokkal korlátozottabbak voltak, mint a baráti országokba való látogatások.

Nyugatra kétféleképpen lehetett utazni az 1960-as, 1970-es években. Ha volt egy nyugaton élő rokonunk, akkor először egy hitelesített meghívólevél kellett tőle. Ha ez megvolt, akkor csatolni kellett ezt egy kérelem mellé, és így kaphatta meg az utazni vágyó az ún. „meghívó” útlevelet, amivel  évente egyszer lehetett utazni, míg a szintén nyugati irányú határátlépésre jogosító „turista” útlevéllel pedig háromévente egyszer… A meghívó útlevélhez 50, a turistaútlevélhez 70 dollárt lehetett kiváltani, több valutát nem lehetett kivinni az országból. A vásárolt valuta mennyiségét és a keretből még fennmaradó összeget az útlevél mellékleteként szolgáló „valutalapon” tartották nyilván.Az útlevélkérelemhez munkavállaló esetén csatolni kellett a szakszervezeti és a párttitkár aláírását, diákok esetében pedig a KISZ-titkár szignóját.A kék útlevél 5. oldalára be volt pecsételve az állandó kiutazási engedély a szocialista országokba, viszont nyugati utazásokhoz továbbra is minden utazáshoz külön egyedi kiutazási engedélyre volt szükség.

Majd 1978. október 26-án, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa rendeletben mondta ki, hogy törvényes jognak tekinthető az utazáshoz való jog, ezért attól az évtől Ausztriába már nem kellett vízum, és folyamatosan bővült ez a kör: például, még 1978-banmegszüntette a vízumkényszert Svédország, Málta és Finnország is. 1984-ben bevezették az egységes kék útlevelet, majd három évtizeddel ezelőtt, 1987-ben döntöttek a világútlevél bevezetéséről: 1988. január 1-től lehetett ilyet igényelni, és ettől az időponttól nem volt már szükség az indulás előtt a kiutazási engedély megkérésére sem. Ugyanakkor, 1988-ra minden szomszédos szocialista országgal megköttetett a kishatár-forgalmi egyezmény is. A teljesen szabad utazást pedig az 1989-es útlevéltörvény vezette be.

Dr. Papp Attila