Cseresnyés - Idén 12 százalékkal nőttek a bérek

facebook megosztás

A családtámogatásokról és a bérunióról is szó volt napirend előtt hétfőn a parlamentben, majd a képviselők áttértek a kérdések műfajára.

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) értékelése szerint a magyar gazdaság önerőből nem lenne képes a fejlődésre, és megoldást kell találni a népességfogyás problémájára is. Pártja béruniós kezdeményezésével szemben szerinte eddig csak demagóg ellenérvek hangzottak el, pedig konstruktív hozzáállásra lenne szükség. Törekvéseik között említette a kohéziós források átalakítását, és visszautasította, hogy jogkörök átadását vetnék fel.
Az ellenzéki politikus a multinacionális cégek nagyobb mértékű adóztatását sürgette, és felszólította a kormányt, hogy a béremelések érdekében tárgyalja újra a stratégiai partnereivel kötött szerződéseket.
    

Cseresnyés Péter, a nemzetgazdasági tárca munkaerőpiacért felelős államtitkára a Jobbik identitásváltását bírálta, jelezve: a párt most uniós bürokratákra bízná a béreket, míg korábban uniós zászlót égetett. Ha valóban fontos lenne nekik a béremelés, akkor megszavazták volna az ezt lehetővé tevő adócsökkentéseket - érvelt. Megjegyezte: a Jobbik a bérunióhoz például egy horvát neonácit toborzott partnerként.

Az államtitkár ismertette, hogy idén 15, illetve 25 százalékkal nőtt a minimálbér és a szakmunkás bérminimum, továbbá folytatódnak az ágazati emelések. Csak idén 12 százalékkal nőttek a bérek - emelte ki.
    

A Jobbik plakáthelyszerző akcióját kétségbeesettnek nevezte, szerinte egyértelműen Simicska Lajos játszotta át a helyeket, "nem kilóra, hanem dekára" megvéve a pártot, amelynek azt javasolta, a vállalkozóról nevezzék el magukat.

MTI - Kanizsa

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.