Az olvadás miatt a jégen tartózkodás a tó egész területén életveszélyessé vált. A Balaton nyugati és középső medencéjében élénk, helyenként erős 40-45 km/h erejű észak keleti szél tapasztalható, ez…

A múlt évi bevételi adatokra alapozva, de a fellendülő belföldi turizmus nyomán emelkedő bevételekre számítva készült el Hévíz idei költségvetése - közölte a város polgármestere csütörtöki…

Minden korábbinál több önkormányzat, illetve strand csatlakozott a 2004-ben indult, Mozdulj Balaton! strandi szabadidős sportprogram-sorozathoz, amelyet idén 18,1 millió forintos költségvetésből…

A korábbi fideszes vezetés a keszthelyi beruházások nagy részét egyetlen cégre bízta, de a kivitelező alig halad. Ezért már nemcsak a helyi ellenzék, de a mostani kormánypárti polgármester,  …

Sokat változott az elmúlt 5-6 évben az országos, ezen belül a Zala megyei lakáspiac is. A 2014 körül indult ingatlanpiaci élénkülés után 2019 második felében lassulás kezdődött, majd koronavírus-…

Szekszárd polgármestere közgyűlési hatáskörben eljárva elfogadta a város idei költségvetési rendeletét. A döntésről a városvezető tájékoztatta az MTI-t.     Ács Rezső (Fidesz-…

A Fonyód határában lévő berekben hétvégén leégett 127 hektárnyi nádas, amelynek 70-80 százaléka országosan is védett lápos - közölte Rozner György, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságához…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.