A Vállalkozók Napja rendezvényen idén is díjazták a kiemelkedő teljesítményeket elérő vállalkozókat. A Magyar Gazdaságért Díjat négyen vehették át, hárman részesültek a Kiemelkedő Társadalmi…

Speciális szabályokat vezetett be a kormány a földhivatalok esetében az igazgatási szünet idejére - közölte a Miniszterelnökség az MTI-vel.     A közlemény szerint a legtöbb…

 Az egyeztetésen részt vett Cseresnyés Péter, a dél-zalai körzet országgyűlési képviselője is, valamint Balogh László, Nagykanizsa polgármestere. A kormány Czunyiné Bertalan Judit…

Templomjáró sorozatunkban a Surdi Evangélikus Egyházközség templomának történetét Veres József evangélikus lelkipásztor osztja meg olvasóinkkal: Surd Zala megye egyik legdélibb települése, amely az…

Decemberben ugyan több ezer turistát várnak a Balatonra a térség turisztikai szakemberei, de úgy vélik, hogy a balatoni települések összefogásával, a finn modellhez hasonló Mikulás-projekttel jobban…

Behavazott erdő a Zala megyei Újudvar közelében 2022. december 2-án. MTI/Varga György  

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.