A csoportos csiperke egy viszonylag ritkán termő faj
A Magyar Mikológiai Társaság idén is megválasztotta az Év gombáját. Tíz jelölt versengett a címért, melyet végül a csoportos csiperke nyerte el. Mindezzel a társaság célja az, hogy felhívja a figyelmet hazánk gombavilágára, és a magyar mikológusok munkásságára.
A csoportos csiperke egy viszonylag ritkán termő faj. Az országban sokfelé lehet találkozni vele, de mivel ritkán terem, védetté nyilvánították, 5000 Ft a természetvédelmi értéke – mondta el Gál Sándor gombaszakértő.
- Egy ehető fajról beszélünk, de azért hagyjuk a helyén. Tehát, ha megtalálja valaki és megismeri, hagyja a helyén. A csiperkékre jellemző alakja van, van gallérja, nincs bocskora, a lemezei halvány fehérek, majdnem rózsaszínesek. Később barnára vált, és majdnem teljesen megfeketedik, tehát majdnem sötétbarnára változik a színe - tudtuk meg Gál Sándortól.
Nem a fehér csiperkék közül való, hanem barnás kalapú, amin körkörösen elrendezett, szálkás pikkelyek vannak. Ilyen csiperke van több faj is, melyek közül több enyhén mérgező is – tette hozzá a szakértő.
- De ezektől megkülönbözteti, hogy szinte kivétel nélkül csoportosan terem. Ez azt jelenti, hogy egy tőből fakad a termőstest, a többi csiperkénél általában van kis távolság a tövek között. Ez az egyik legjellemzőbb tulajdonsága. A húsa sérülésre, vagy vágásra gyorsan és erősen vörösödik – árulta el a szakértő.
Gál Sándor továbbá elmondta: a csoportos csiperke jellemzői közé tartozik még, hogy kimondottan jó, kicsit ánizsos gomba illata van, - többek közt ez különbözteti meg leginkább az enyhén mérgező társaitól.
V.A.
(Képek: Kanizsa Médiaház)