A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt. Február 3-án 13 óra körül az egyik elkövető értesítette a rendőröket, hogy rátámadtak nagykanizsai…

  A Nagykanizsai Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 15 éves Oláh Katrin ügyében. A lány 2021. augusztus 16-án egy Lentiben lévő otthonból ismeretlen…

Ahogy arról korábban a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói beszámoltak, egy fonyódi buszmegállóban mindössze egy takaróba és egy törülközőbe csavarva, teljesen elhagyatottan talált rá egy…

Vesztegetés miatt őrizetbe vettek egy zalai orvost, aki a magánbetegeit állami kórházban pénzért látta el - közölte a police.hu oldalon a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.   A Nemzeti…

702 esetben pedig kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat, ebből 34-szer Zala megyében – említette Kósi Zsolt, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Hivatalosan október 15-én…

A gyalogosoknak, a kerékpárosoknak és az autóvezetőknek egyaránt alkalmazkodniuk kell az őszi körülményekhez a balesetmentes közlekedés érdekében. A megkérdezett szakemberek elsősorban a látni és…

Érvényes műszaki vizsgával nem rendelkező mezőgazdasági vontatóval közlekedett egy 23 éves zalavári férfi. Balra kanyarodás közben nem biztosított elsőbbséget a balról szabályosan előző 28 éves…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.