Évente legalább egy alkalommal érdemes szakemberrel átnézetni a tüzelőberendezéseket, tanácsolja a katasztrófavédelem

facebook megosztás

702 esetben pedig kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat, ebből 34-szer Zala megyében – említette Kósi Zsolt, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Hivatalosan október 15-én kezdődik a fűtési szezon, a szakemberek nem csak a kémények, de a fűtőberendezések karbantartására is felhívják a figyelmet.

Évente legalább egy alkalommal érdemes szakemberrel átnézetni a tüzelőberendezéseket Kósi Zsolt szerint. A nem megfelelően működő, nyílt égésterű készülékek ugyanis tragédiákhoz vezethetnek.

Gondolok itt arra, hogy nyílt égésterű fűtő és vízmelegítő eszközök vagy akár gázkazánok, kandallók, kályhák, ezeket is érdemes átnézetni szakemberrel. Azt is tudjuk, hogy a fűtési időszakban általában megnő a szén-monoxid mérgezéses esetek száma. Tévhit az, hogy csak a régi gázkazánoknál jelentkezhet ez a probléma, hiszen gyakorlatilag minden nyílt égésterű fűtőeszköz és vízmelegítő forrása lehet a mérgező gáznak, amennyiben nem biztosított a levegő utánpótlása – mondta el Kósi Zsolt, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Tömpe Balázs, egy gázkészülékeket forgalmazó cég tanácsadója azt tapasztalja, hogy egyre többen cserélik le elavult fűtőeszközeiket.

– Amikor egy készüléket választunk, akkor azért illik odafigyelni arra, hogy egy minőségi készüléket válasszunk, azon belül egy jó ár-érték arányú készüléket. Megbízható legyen és legyen egy jól képzett szervizháttér is mögötte. Nagyon fontos még az is, hogy szabályozható, jól igazítható legyen a rendszerhez, és jól működjön a rendszerben. Egy fűtési rendszer egy komplex rendszer, itt nem lehet kivenni csak a kazánt, itt mindig a rendszert egészében kell nézni – nyilatkozta Tömpe Balázs, a VIVACO Kft. tanácsadója.

A szakember hozzátette: egy jól üzemeltetett, rendszeresen ellenőrzött kazán minimum 10, de akár 15-20 évig is kifogástalanul működhet.

K.V.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.