Egy fonyódi buszváróban hagyta újszülött babáját egy 37 éves zalaegerszegi nő

facebook megosztás

Ahogy arról korábban a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói beszámoltak, egy fonyódi buszmegállóban mindössze egy takaróba és egy törülközőbe csavarva, teljesen elhagyatottan talált rá egy csecsemőre egy kutyát sétáltató pár 2021. október 10-én késő délután.

Az újszülött kislány az életét egy lakossági bejelentésnek, a somogyi rendőrök gyors közbelépésének, és a mentők szakszerű ellátásának köszönheti.

Az Országos Mentőszolgálat helyszínre érkező munkatársai a kisbabát megvizsgálták, és megállapították, hogy nem sokkal korábban jött világra. A nyomozók az adatgyűjtés során azonosították a 37 éves zalaegerszegi nőt, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki.

L. Marianna 2021. október 13-án feladta magát a megyei rendőr-főkapitányságon, ahol a nyomozók emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették – közölte a rendőrség honlapján a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

(Borítókép: police.hu)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.