Aligha túlzunk, ha azt írjuk, 2020 igazán emlékezetes esztendő marad szinte minden téren, s ez természetesen a sport berkein belül is éreztette hatását. Így volt ez a nagykanizsai sportolók,…

A felnőtt gárda és az utánpótláscsapatok is jövő hétfőn kezdik a felkészülést az FC Nagykanizsánál. A tavalyi év a focisták számára sem volt egyszerű, hiszen a vírus első hullámában leálltak a…

A napokban sorra került Videoton – 52. Csik Ferenc Úszó Emlékversenyen a másik kanizsai úszóklub, az Ebihal SE is indíthatta ifjú sportolóit Kaposváron. Hét „ebihalas” versenyző lépett rajtkőre a…

A Délzalai Vízmű SE úszói közül a fiatalabbak Kaposváron, a Videoton 52. Csik Ferenc Emlékversenyen léphettek rajtkőre, míg Varga Dominika a Győr Open nemzetközi úszóversenyen képviselte az egyesület…

A vírus-terhelt 2020-as esztendőben a sport-, illetve posta-galambászat sem úgy zajlott, mint a korábbiakban, többek között ezt is megtudhattuk Liplin Lászlótól, a J02 Postagalamb Egyesület elnökétől…

A delfin, cápa és gyermek korosztályban idén az előző évektől eltérően - a nyáron elmaradt országos bajnokságokat - új lebonyolítási rendszerben írta ki a Magyar Úszó Szövetség. A régiós felosztású…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.