A napokban zárult 123. felnőtt úszó országos bajnokság után Sós Csaba szövetségi kapitány javaslatait a magyar úszó válogatott kerettagjaira a Magyar Úszó Szövetség – a bő egy hónap múlva rajtoló…

Nagykanizsa adott otthont az országos egyköteles kötélugró bajnokságnak, melyen a külső körülményeket is figyelembe véve mérettettek meg az egyes versenyzők, valamint csapatok. A kanizsai kötélugrók…

Nem számíthattak könnyű találkozóra, ennek ellenére remekül helytálltak a kanizsai női kosarasok az amatőr NB I-es bajnokságban a táblázat élén álló BKG Prima Akadémia otthonában. BKG Prima Akadémia…

Aktív napokon van túl a Kanizsa Sörgyár SE. A klub NB II-es és NB III-as csapata is játszott a hétvégén. Előbbiek a Honvéd Szondi György gárdáját fogadták, utóbbi együttes vendége pedig a Siófok…

Továbbra is veretlen a kanizsai vízilabdacsapat. Ludányi Kadosa együttese szombat délután a Hódmezővásárhelyi VSC-t fogadta. A mérkőzés szoros küzdelmet hozott, végül 7-6-ra nyert a dél-zalai gárda…

Rangadóhoz méltó nagy küzdelmet hozott a férfi kézilabda NB II Dél-nyugati csoportjának 17. fordulójában a tabella első és második csapatának összecsapása Nagykanizsán. Csalló Ádám játékos-edző…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.