Kultúra
Maros Sándor fotóművész, természetfotós emléke előtt tiszteleg az a kiállítás, amely a Hevesi Sándor Általános Iskola galériájában nyílt meg szerda délután. A „Múló világ felett örök csillagok égnek…
A rendszerváltás után újra életre kelt a Vitézi Rend. Mint minden más, úgymond régebbi szervezetbe, ide is beépültek olyan egyének, akik nem igazán tettek jót a rend életének, emiatt ketté szakadt a…
Egy átlagos tinédzser naponta négy-öt órát tölt internetes böngészéssel. Amellett, hogy ez a szociális kapcsolatokra is rányomja a bélyegét, a fiatalokat olyan impulzusok is érhetik, amelyek a…
Változatos programot állítottak össze az Ünnepi Könyvhétre a Halis István Városi Könyvtárban. Három, különböző műfajban publikáló, nagykanizsai kötődésű szerző mellett az érdeklődők Nyáry…
Rumbát, tangót és csacsacsát is láthattak az érdeklődők az Utca Tánc Fesztivál megnyitóján ma délután az Erzsébet téri nagyszínpadon. Ahogy arról már beszámoltunk: egy civil felajánlásnak és a…
„Életünk értékei” címmel nyílt kiállítás a Medgyaszay Házban. A tárlat érdekessége, hogy a kiállított mandalákat egytől-egyig az Átmeneti Szálló és Éjjeli Menedékhely lakói alkották. A műveket egy…
Indiának egy már eltűnt világát tárja a látogatók elé a Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet fényképeit bemutató válogatás a Magyar Plakát Házban. A Nemcsak festőművészek voltak… című kiállítás…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 181. oldal
- Következő oldal