Újabb nagysikerű koncertet adott a Honvéd Kaszinóban a Riverwalk Jazz Band vasárnap este. Farkas Norbert, felesége Clotile és zenésztársai segítségével egy jazztörténeti utazásra hívta a közönséget.…

Telt ház volt Bognár Rita és Tihanyi-Tóth Csaba operettestjén pénteken a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A művész házaspár előadására a belépés ingyenes volt – a nézőtér befogadóképessége miatt…

Az ünnepi forgatag november 25-től január 1-ig tart, péntekenként és szombatonként zenés, táncos fellépők szórakoztatják az Erzsébet térre látogatókat. A gyerekeknek lesz kisvasút, betlehem, tankok…

Ma kigyúlnak az ünnepi fények, szombaton pedig a Magic Ritmo fellépésével elindul az Adventi Forgatag. Ahogy azzal már többször foglalkoztunk, a megnövekedett rezsiköltségek miatt idén nem az…

Alan Ayckbourn  „Hogy szeret a másik” című vígjátékát mutatták be csütörtök este a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A kétfelvonásos komédia főbb szerepeiben Ulmann Mónikát, Ötvös Andrást és…

Nézőink több évösszefoglaló adást is láthatnak, valamint zenei fellépések is adásunkba kerülnek. A jövőbeli tervekről és a csatorna régmúltjáról a televíziózás világnapja alkalmából beszélgettünk…

Sherloctól Dr. House-ig címmel tartott előadást a krimik sajátosságairól kedd este Lehota M. János esztéta az egyik nagykanizsai cukrászdában. A mintegy 70 perces prezentáció során az érdeklődők…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.