Kanizsai hírek
Közös, Kisboldogasszony-napi imádságra invitálta a híveket hétfő este a Szent József Plébánia az Erzsébet térre. A római katolikus egyházban szeptember 8-án ünneplik Szűz Mária születését. Az…
2019 októbere óta az egyik legritkábban használt jelző a csendes volt, amit a kanizsai politikai életre aggatni lehetett. Az elmúlt másfél hónapot mégis jól írja le ez a szó. Lapzártánkat követően,…
Hét napirendi pontot tárgyalt szerdai soros ülésén az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság. Az előterjesztések pályázatokat, a Bolyai-iskola fenntartóváltását, valamint a Nagykanizsa és…
Edzőtáboron vesznek részt a SZKES Dance Tánccsoport tagjai ezen a héten. A Honvéd Kaszinóban tartott közös programon a táncosok azokat a koreográfiákat sajátítják el, amelyekkel a következő időszak…
Kémiatábort szervezett a középiskolásoknak a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ. Az egyhetes programon 30 diák vesz részt. Korábban a helyi kampusz és kutató-fejlesztő…
Megkapta az előzetesen igényelt, 316 millió forintos forrást a Tripammer Gyula utca felújítása. Ahogy arról még májusban hírt adtunk, a temető környékének parkolási és közlekedési problémáit enyhítő…
Gazdasági és innovációs nap 110 percben címmel tartott rendezvényt kedd délután a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara. A Medgyaszay Házban tartott eseményen részt vett Parragh László, a Magyar…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 264. oldal
- Következő oldal