Kanizsai hírek
Tavaly novemberben a foglalkoztatottak átlagos létszáma a korábbi évhez viszonyítva 33 ezer fővel csökkent. 2024 novemberében a munkanélküliek száma 221 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,5 százalék…
Tűzijáték is várta a szilveszterezőket az Erzsébet téren. Éjfélre most is megtöltötték a város főterét az érdeklődők, akik együtt koccintottak az új esztendőre, megnézték a látványos show-t…
2018 és 2019 az építkezés éve lesz – a kifejezés sokfajta értelmében, ezt Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő mondta újévi köszöntőjében. Beszédében emlékeztetett arra, hogy 2017 a…
Kora délután gyülekeztek a cserfőiek Ábrahám János, az egykori Nagykanizsai Hegyközség utolsó elnökének pincéjénél, az összejövetelre muzsikus is érkezett. Márton napi, újévi pincejárás, holdfény…
„A félhold csak az égen szép. A templomon, az iskolán vagy Magyarország zászlaján azonban nem az. Van nekünk címerünk, keresztünk, és Szent István óta égi pátrónánk” – hangsúlyozta Cseresnyés Péter…
„Ha már meglelted lélegezz együtt és egyedül akár…” Saját versét is elszavalta ünnepi hangversenye előtt St. Martin. A szaxofon és pánsípművész ugyanis a zenélés mellett szeret verset írni és…
A január havi gyógyszertári ügyeletekről itt tájékozódhat. A keresett információért kattintson az alábbi ikonra.
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 1684. oldal
- Következő oldal