Rajtaütésszerű támadást szimuláltak a honvédek Kanizsa határában
A Nagykanizsai Gyakorló- és Lőtéren gyakorlatoztak a Magyar Honvédség területvédelmi ezredeinek tagjai. Az eseményen résztvevő tartalékos katonák egy támadás visszaverésének szimulációjában is részt vesznek.
A Magyar Honvédség célja a tartalékos haderő kiképzésének fejlesztése, emiatt évente többször tartanak a honvédeknek emeltszintű szakfelkészítéseket. A hétvégén a területvédelmi ezredek tagjai egy 48 órás intenzív kiképzésen vettek részt, minimális pihenéssel, tábori körülmények között. A programban elméleti és gyakorlati foglalkozások egyaránt helyet kaptak. A hétvégi felkészítésen százharmincan vettek részt.
- A felkészítő foglalkozásokat követően azonnal, valós gyakorlati körülmények között elmélyítjük az elméleti ismereteket. Ilyenkor ellenséges illetve semleges gyalogos illetve gépjárműves alájátszók érkeznek és imitálnak harci cselekményeket – – mondta el Magyar Zsolt őrnagy, a Magyar Honvédség Bauer Gyula 5. Területvédelmi Ezredének ezredparancsnok-helyettese.
A gyakorlat részeként a katonáknak először egy teherautót kellett átvizsgálniuk, majd következett a támadás szimulálása. A szakaszt két csoportra osztották, egyikük a támadókat, míg a másik csoport a megtámadottakat személyesítette meg.
- Én a gyorsan reagáló alegységhez tartoztam és megtámadott minket nyugati irányból egy kiserejű ellenség, akiknek a tüzét kellett viszonozni, illetve leküzdeni az ellenséget – árulta el Deresi Gergely, a Magyar Honvédség Bauer Gyula 5. Területvédelmi Ezredének tartalékos őrmestere.
Tartalékos katonának a 18 és 65 év közötti büntetlen előéletű magyar állampolgárok jelentkezhetnek a honvédséghez. Ők az alapkiképzést követően vehetnek részt a kanizsaihoz hasonló gyakorlatokon. A tartalékosok a hétköznapokban a civil munkájukat végzik. Volt olyan résztvevő is, aki először vett részt ilyen eseményen.
- Öt hét volt az én alapkiképzésem, nagyon szerettem, bármikor újra megcsinálnám ezekkel az emberekkel, nagyon összenőttünk. Ezt követően eltelt három hét és amint tudtam jelentkeztem a feladatvégrehajtásra – tudtuk meg Bencze Richárdtól, a Magyar Honvédség Bauer Gyula 5. Területvédelmi Ezredének tartalékos őrvezetőjétől.
A tervek szerint a Magyar Honvédség Bauer Gyula 5. Területvédelmi Ezred idén még több gyakorlatot tart majd a helyi lőtéren.
K.T.
(Képek: Kanizsa Médiaház)