Az esztendő első összejövetelén a fontosabb tavalyi történéseket, valamint a várható programokat ismertették. A klubtagok számos rendezvényen és kiránduláson vettek részt 2018-ban, a kertbarátok…

Verssel és fuvolaszóval nyitották meg tegnap Gyertyánági István fotókiállítását a Péterfy-iskolában. A Kanizsa Fotóklub tagja a Balaton ezer arcát mutatja be az intézmény tanárainak és diákjainak.–…

Elkezdődött a fák téli nyesése. Ez a megfelelő időszak az ágak ritkítására, a már elkorhadt, beteg fák kivágására. A január elején indult munkákat rendszerint a VIA Kanizsa Zrt. előzetes felmérése és…

Kígyók, nyulak és papagájok uralták szombaton a Honvéd Kaszinó tükörtermét. A monori Németh család hosszú évtizedek óta tart különleges állatokat, és közülük jó párat – most már hagyományosan az év…

Mindent szabad volt, amit máskor nem – így jellemzik a régi farsangokat a néprajzkutatók. A karácsony és a nagyböjt közti időszak a hangos mulatozás jegyében telt: ilyenkor tartották a bálokat, a…

Isten áldását kérte a polgármesteri hivatalban dolgozókra, munkájukra, valamint az ide érkező ügyfelekre Szűcs Imre plébános. A házszentelés szokása a vízkereszthez kapcsolódik, és még ma is számos…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.