Kanizsai hírek
„A utolsó dallam” címmel tartott verses-zenés estet kedden a Honvéd Kaszinóban Czene Csaba. A programon az alkotó barátai adták elő a nagykanizsai költő verseit, dalszövegeit. Korábban már…
A szervezők szerint ezeken az alkalmakon is kiderül, hogy egyre többen érdeklődnek a sportág iránt, és így nő a támogatók száma is. A bál bevételét évről évre a pálya felújítására, a körülmények…
A végzősök nyitótánca indította az estét, a támogatókat, szülőket és az örökdiákokat Balogh László köszöntötte. A gimnázium igazgatója szerint a bál 26 éves története is bizonyítja, hogy a BLG mögött…
A csapatok három kategóriában mérettették meg ételeiket. A zsűri tapasztalt tagjai igazi különlegességekkel is találkoztak. - Ma olyan ételeket kaptunk, amiken mi is meglepődtünk, szakemberek. 30 –…
Stratégiai partnerséget kötött a magyar kormány és a Tungsram; a megállapodást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója írta alá. Ezzel tovább…
A beszélgetésre nemcsak a fiatalokat, hanem a szüleiket is várták.A foglalkozást egy pályázat részeként rendezték. Szűcs Imre plébános szerint egyre több fiatal, fiatal felnőtt életének a része a…
Közösségkovácsoló disznóvágást tartott a dr. Kotnyek István Miklósfai Kertbarát Kör a hétvégén. Az évindító rendezvényen már a reggeli óráktól mintegy 20 tag szorgoskodott, a délutáni vacsorán pedig…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 1382. oldal
- Következő oldal