Czene Csaba költőt ünnepelték a Honvéd Kaszinóban
„A utolsó dallam” címmel tartott verses-zenés estet kedden a Honvéd Kaszinóban Czene Csaba. A programon az alkotó barátai adták elő a nagykanizsai költő verseit, dalszövegeit.
Korábban már számos alkotói rendezvényt tartott a Honvéd Kaszinóban Czene Csaba, aki több mint három évtizede ír verseket és dalszövegeket. A mostani esemény apropóját az adta, hogy idén ünnepli 70. születésnapját. A költő a mai napig aktív, az utóbbi időben is számos verset írt az őt körülvevő világról.
- Többnyire éjszaka jönnek rám a gondolatok, egyébként is rossz alvó vagyok, miután „az ördög nem alszik”. Éjszakánként gyötröm a számítógépet és olyankor akár dalszövegeket vagy éppen verseket írok. Érdekes, mert aktualitása annyiban van, hogy akár egy betegségről vagy bármilyen más történésről akkor pillanatok alatt egy tíz-tizenöt perc alatt kész van egy vers. Máskor meg úgy érzem, hogy hiába is próbálom erőltetni, akkor egész egyszerűen nem áll össze - mondta el Czene Csaba költő.
A programon részt vett Czene Csaba alkotótársa Szabó „Szabca István” is, akinek számos dalszöveget írt a kanizsai alkotó. Az előadóművész úgy fogalmazott, ők ketten hasonlóan látják a világot és azonos hangot tudnak megszólaltatni a művészetükben.
- Érzelmi világokat jár be az összes dala, minden valamiről szól vagy arról, hogy nem jöttél vagy arról, hogy jöttél és hogyan vagy az, hogy jöttél és együtt vagyunk, ezek mindenkit érintő témák. Ezek mindig jelen vannak az ő életében azt gondolom és valami fantasztikus módon gondol egyet és elindul, de pont ez az ő tehetsége, művészete és ez az ami megkülönböztet sok minden mást – fogalmazott Szabó „Szabca” István előadóművész.
Czene Csaba verseit Antal Gergő a Honvéd Kaszinó munkatársa és Horváth István tolmácsolta a közönségnek. A Radnóti-díjas versmondó elmondta, azért is szeretett a költővel alkotni, mert a műveit mindig eltérő témákban, hangvételben írta meg.
- A költészet egy nagyon széles lehetőséget ad annak, aki akar vele élni. Csaba pontosan ilyen, rengeteget foglalkozott vele, addig amíg nem kezdett zenélni. Akkor leült egy picit, mert a zene elvitte, de mindig mondtam neki, hogy „Figyelj ide Csabi, neked jó tollad van és itt a Takács Irodalmi Körbe kellene egy-két olyan ember, aki hasonló, mint mondjuk te” – tudtuk meg Horváth István versmondótól.
A beszélgetést moderáló Kardos Ferenc is méltatta Czene Csabát, aki szerinte az utolsó beatköltő, mivel az alkotásai dalszövegként és versként is teljes értékűek.
K.T.
(Képek: Kanizsa Médiaház)