Kanizsai hírek
„A utolsó dallam” címmel tartott verses-zenés estet kedden a Honvéd Kaszinóban Czene Csaba. A programon az alkotó barátai adták elő a nagykanizsai költő verseit, dalszövegeit. Korábban már…
A zeneiskola növendékei nyitották meg a 25 éves Szövő Műhely és Hadiné Szalai Gabriella közös kiállítását tegnap a HSMK-ban. A tárlat egyik részét a Szövő Műhely korábbi és jelenlegi tagjainak…
Kanizsa sem maradt ki az országos havazásból, tegnap este apró pelyhekben érkezett meg a hó, a megyében adásunkig nagyjából 3-5 centiméternyi esett. A Netta-Pannonia Kft. szakemberei már előzetesen…
A Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete rendszeresen szervez úgynevezett kitelepüléses véradásokat munkahelyeken is. Ezek kölcsönösen kedvezőek mindkét fél számára, ugyanis munkaidőben…
Ezeket az intézmény székhelye mellett található épületegyüttesben alakítják ki, a jelenleginél több irodára a többféle feladat miatt van szükség. A hosszú ideje használaton kívül álló épületegyüttes…
A színes építőkockákkal és járművekkel nemcsak a szünetekben, hanem a tanórákon is legózhatnak majd a diákok. Izgatottan vették birtokukba a 4.C-sek az ajándékba kapott legójárműveket. A nagyértékű…
A világ egyes részein a Tungsram szó egyet jelent a minőségi lámpával, ezt az eredményt 123 év minőségi munkával érte el a cég. A stratégiai megállapodásnak köszönhetően azonban még sikeresebb lehet…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 1380. oldal
- Következő oldal