Kanizsai hírek
Forgalomnövekedést hozott a korán érkező kánikula a fagyizóknak. A hőség ellen többen egy hideg édességgel védekeznek, érdemes azonban odafigyelni, hogy a cukrosak helyett a gyümölcsös ízeket…
Azonban a Csónakázó-tó melletti terület a nyári szünidő kezdetétől egészen augusztus 20-ig a diákoké. Az első gyerekcsoport jövő héten költözik a Zöldtáborba, a nyári hónapok után pedig a cégek és…
Gyűrűt kaptak a kisgólyák Kiskanizsán és Korpaváron. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel, valamint az E.ON-nal együttműködve tart gólya…
Idén is indít zarándoklatot a Mladifestre a Szent József Plébánia. A nemzetközi ifjúsági találkozót július végén, augusztus elején tartják a világ egyik legismertebb kegyhelyén, a Bosznia-…
Az Android alapú programozásban mélyültek el a fiatalok az informatikatábor mai napján. A Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszán második alkalommal szervezték meg a tábort, melyre középiskolás…
Generációk találkoztak a Bajcsai Nyugdíjasklub programján. A vadászháznál rendezett összejövetelen nagyszülők, szülők és unokák töltöttek el egy kellemes napot. A rendezvényt már negyedik alkalommal…
Minősített táborhely lett a város balatonmáriai ifjúsági szállása. Az önkormányzat tulajdonában lévő üdülőt – csakúgy, mint a Zöldtábort – a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 1291. oldal
- Következő oldal