Kanizsai hírek
Még nagyjából két hétig tart a barackszezon – ezt mondják a kereskedők és a termelők a nagykanizsai Vásárcsarnokban. Mérettől, minőségtől függően, a tavaszi fagyok ellenére is lehet kapni lekvárnak…
A „Híd az álmokért” elnevezésű rendezvényen a „Segíts, hogy Segíthessünk” alapítvány javára gyűjtenek. A szombat este hat órakor kezdődő eseményen egyebek mellett olyan együttesek, zenekarok lépnek a…
Nehézsorsú gyerekekért szólt a hegedű. Jótékonysági koncertet adott tegnap Mága Zoltán hegedűművész a Felsőtemplomban. A telt házas koncert bevételét a Jézus Szíve Plébánia karitász csoportjának…
Hamarosan teljesen elkészül a Palini-óvoda fejlesztése. A több mint 100 millió forintos beruházás során az intézmény már meglévő épületén nyílászárócsere és homlokzati szigetelés történt, valamint…
Minden eddiginél nagyobb volt az idei dödöllefesztivál látogatottsága, ezt a visszajelzések alapján mondta a Kanizsa Televízió Híradójának Horváth István, a szervező KonTuRplusz Egyesület elnöke. A…
Ellenőrizték és jóváhagyták a szavazólapok adattartalmát a Nagykanizsai Helyi Választási Bizottság ülésén. A tagok a polgármester- és képviselőjelöltek, valamint a nemzetiségi indulók esetében…
A vállalkozások hatékony közösségi médiás kommunikációjáról tartottak csoportos képzést tegnap Nagykanizsán. A programnak az Inkubátorház és Innovációs Központ adott otthont, a rendezvényen a kis- és…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 1238. oldal
- Következő oldal