Kanizsai hírek
Irányított véradást tartott ma délután a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete. A véradók Tamás Zsolt balesetet szenvedett tűzoltó főtörzsőrmesternek is segíthettek a mai akcióban. A…
A szervezők elmondása szerint erősödött a mezőny az előző évekhez képest, de mindenki nagyon jól helyt állt a hatodik Országos Egyéni Senior Rapid Sakkversenyen. – Ennek a svájci rendszernek a…
A jótékonysági előadást megelőzően a HSMK színházi előcsarnokában nyílt kiállítás Cserfő Betty festőművész képeiből. A tárlaton az az alkotás is látható volt, amit a festőművész a szervezők külön…
A héten elszállították Antwerpenbe, onnan pedig Argentínába viszik azt az óriáskádat, amely Nagykanizsán készült. A CMI Environment Hungary Kft. az ország legnagyobb felületkezelő tartályát gyártotta…
1980-ban 8 csoporttal kezdte meg működését a Rózsa Bölcsőde. A csaknem negyvenéves épület felett azonban eljárt az idő, ezért néhány évvel ezelőtt szükségessé vált a létesítmény komplett felújítása…
Gyerekműsorral és bringázással ért véget az autómentes nap. Nagykanizsa önkormányzata idén is kiemelt rendezvénnyel hívta fel a figyelmet a környezettudatosságra és az egészséges életmódra. Az…
Dödölléből sosem elég – ez kiderült a hétvégi fesztiválon is, amelyen egy falatnyi nem maradt a zalai specialitásból. A főzőversenyen a csapatok ezúttal az idén 25 éves hópehely burgonyából…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 1236. oldal
- Következő oldal