Kanizsai hírek
„A utolsó dallam” címmel tartott verses-zenés estet kedden a Honvéd Kaszinóban Czene Csaba. A programon az alkotó barátai adták elő a nagykanizsai költő verseit, dalszövegeit. Korábban már…
A város költségvetése, a velodrom és az alpolgármesterek kérdése, valamint a fiatalok elvándorlása is szóba került a médiaház második közönségtalálkozóján. A tegnap esti rendezvényen részt vett az…
Felháborodtak a horgászok, mert füvesítés miatt felszántották a Csónakázó-tó keleti oldalán a földutat, de erről nem egyeztettek velük. Bár az útra az ott levő KRESZ-tábla alapján csak engedéllyel…
Az intézményben immár tíz éve, változó tematikával idézik fel a múlt eseményeit. A hetedik és nyolcadik évfolyamosoknak szóló megemlékezésen minden alkalommal nemcsak a zalai, a kanizsai, hanem a…
Az Amazonok – 3 év múlva című vígjátékot a Rózsavölgyi Szalon vitte színpadra Náray Erika, Györgyi Anna és Auksz Éva főszereplésével. A történet első részében a közönség három, a negyvenes éveiben…
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson mezőgazdasági művelés céljára haszonbérbe adja az alábbi földterületeket.
Gránitz Miklós fotóművésznek nyílt kiállítása a HSMK-ban. A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett alkotó több mint négy éven át fotózta Kolozsvár sírkertjét, a képek 2010-ben egy kétkötetes…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 1096. oldal
- Következő oldal