Belföld-külföld
Az év utolsó heteiben a vendégek mintegy fele wellness-szálláson pihen, ebben a szálláskategóriában Siófok, Hévíz és Eger vezetik a toplistát, minden második wellness-foglalás 70-170 ezer forint…
Idén 281 játszótéren 1907 játszótéri eszközt ellenőriztek a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok, és jogszabálysértések miatt…
Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az…
Megérkezett az Eurostat friss jelentése. Szlovéniában élnek a vizsgált országok közül a legkevesebben (1,8 százalék) nélkülözésben, és Romániában a legmagasabb (17,2 százalék) a mélyszegénységben…
Az európai átlaggal szinte teljesen azonos a számlafizetési hajlandóság Magyarországon, a számlák 20 százalékát késve, 5 százalékát késve sem fizetik ki belföldön - közölte az EOS Csoport kedden az…
A magyar oktatásban a diákok óraterhelése nem haladja meg az OECD-átlagot, azonban abban biztosak lehetünk, hogy a tudásuk így is nemzetközi szinten kiemelkedő – közölte a pedagógiai innovációk…
A Föld ózonrétege 2050-re helyreáll, a korábban abban keletkezett lyuk a következő évtizedekben teljesen eltűnhet – közölte az ENSZ. Az ENSZ Meteorológiai Világszervezetének (WMO) jelentése szerint…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 40. oldal
- Következő oldal