Nagyobb mértékben drágult az étolaj Magyarországon, mint a környező országokban, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatot indított, a gyanú szerint ágazati piaci…

A Magyar Vöröskereszt úgy értesült, hogy ismeretlen személyek jogtalanul használják a szervezet nevét. A csalók telefonon keresztül kérnek pénzbeli adományt a hívott féltől, miközben a Magyar…

Egyre többen használnak korlátlan mobilszolgáltatásokat kínáló tarifacsomagot, de az érintett fogyasztók mintegy felének valamilyen fix adatkeretes előfizetés is elég lenne - állapította meg a…

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai tavaly decemberben mintegy 6 ezer kiemelt ellenőrzést végeztek az adventi vásárokon, piacokon, fenyőfaárusoknál, nagyobb bevásárlóközpontokban, illetve…

Megugrott a síbiztosítások aránya: karácsony után az utasbiztosítások 40 százaléka, január-februárban már több mint 50 százaléka a síeléshez kapcsolódik; az átlagdíj fejenként naponta 900-1000 forint…

Gyorsuló ütemben csökken a magyar népesség, és a jelenlegi trendek alapján 2030-ra akár 9 millió alá is zuhanhat az ország lakosságszáma – hangzott el a CEU Demokrácia Intézet rendezvényén, ahol…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.