Belföld-külföld
Tavaly rekord meleg év volt, a bioszféra pedig az átlagoshoz képest sokkal kevesebb szén-dioxidot vont ki a légkörből, ez okozta a szén-dioxid-szint ugrásszerű növekedését – mondta az InfoRádióban…
Hárommillió forint fölött van a légi forgalmi irányítók és a pilóták bruttó átlagkeresete Magyarországon, legalábbis a Központi Statisztikai Hivatal tavalyi adatai szerint, amelyek foglalkozások…
A Belügyminisztérium nem tárgyal zsaroló hackerekkel - közölte a tárca kedden az MTI-vel. A Belügyminisztérium azt követően adta ki közleményét, hogy "rosszindulatú, célzott támadás" érte a kétszintű…
Az utóbbi három évtizedben a Balaton vize háromszor annyit melegedett, mint az azt megelőző több mint 120 évben, a vízben fellépő hőhullámok pedig gyakoribbá és intenzívebbé váltak. A HUN-REN…
A hamisítatlan nyárias meleg után kedden hevesebb zivatarok lehetőségére figyelmeztet a HungaroMet. Előrejelzésük szerint a zivatarokat akár jégeső és erős szél is kísérheti, ezért másodfokú riasztás…
A 2025. május középhőmérséklete a HungaroMet Nonprofit Zrt. mérései alapján országos átlagban 14,1°C, ami 2,0 fokkal elmarad az 1991–2020-as átlagtól. A május eleji melegebb napokat követően a…
A szakértők azonosították az egészség szempontjából legkritikusabb évtizedet, amikor a károk már nehezen hozhatók helyre. A legújabb kutatások alapján bizonyos életperiódusok különösen fontosak az…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 136. oldal
- Következő oldal