Balesetek sora a zalai utakon

facebook megosztás

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két könnyű sérüléssel és 11 anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.



Fotó: police.hu

Egy férfi közlekedett személyautóval 2018. október 31-én Tótszerdahelyen a Kossuth Lajos utcában, az Ady Endre utcából a Béke utca felé, amikor eddig tisztázatlan körülmények között az egyik kanyarban letért az útról és kerítésnek ütközött. A balesetben a sofőr könnyű sérülést szenvedett.

Keszthely külterületén, a Fenyves fasoron közlekedett egy nő a 71-es főút felé Opel Astra típusú személyautóval, amikor a kereszteződésnél nem biztosított elsőbbséget, a szabályosan egyenesen haladó Renault típusú személyautónak és összeütköztek. Az ütközés erejétől a Renault továbbsodródott és nekiütközött egy forgalmi okok miatt várakozó, szintén Opel típusú személyautónak. A balesetben két személy könnyű sérülést szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány három személyt fogott el, mindegyiküket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök hat főt állítottak elő, hármat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak.

Az alkoholszonda egy esetben jelzett pozitív értéket az ellenőrzés alá vont járművezetőknél Zala megyében - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.