Meztelenkedett – Szeméremsértés miatt kell felelnie

facebook megosztás

A zalaegerszegi rendőrök vádemelést javasolnak egy 44 éves férfivel szemben.

Szolgálaton kívüli rendőr ismerősétől kért telefonon segítséget egy nő 2018. május 31-én, mivel 17 óra után Teskánd és Bagod között kerékpározva látta azt a férfit, aki a kerékpárút mellett előző nap meztelenül, szeméremsértő módon viselkedett. A rendőr a közelben tartózkodott, autójával a férfi után ment, és elfogta.

Az időközben értesített egyenruhások a 44 éves gyöngyösfalui férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók szeméremsértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.