„Este elkaplak és elvágom a torkodat!”
Hónapokon át zaklatta volt élettársát egy 27 éves, nagykanizsai férfi. Szidalmazta, a torka elvágásával fenyegette, de már az együttélésük alatt is többször bántalmazta. A részletekről dr. Pirger Csabát, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjét kérdeztem.
Egy nagykanizsai, 27 éves fiatalember és barátnője 2011-től 2018 márciusáig éltek élettársi kapcsolatban, amelyből egy kiskorú gyermek született. Kapcsolatuk időközben megromlott, ezért a sértett a közös lakásukból elköltözött. Ezt követően a férfi telefonon keresztül rendszeresen hívta a nőt, amely során többször bántalmazással fenyegette meg. 2018. március 1. és 2018. május 10. között, összesen 621 alkalommal hívta fel a sértettet, míg a nő 287 alkalommal hívta vádlottat, a közös gyermekükkel kapcsolatban.
Utoljára 2018. május 9-én hívta fel a férfi telefonon a nőt, melynek során újra szidalmazta, majd azzal fenyegette meg, hogy „este elkaplak és elvágom a torkodat”. Mivel együttélésük során a férfi többször is bántalmazta az élettársát, így a fenti fenyegetés a sértettben komoly félelmet keltett. Mindezekért a Nagykanizsai Járási Ügyészség zaklatás bűntette miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járásbíróság előtt.
Papp Attila