Egy nap alatt közel tucatnyi baleset a zalai utakon

facebook megosztás

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel, valamint tíz anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.



Fotó: police.hu

Egy 26 éves férfi 2018. október 15-én 15 óra 45 perckor Cserszegtomajon, a Sümegi úton közlekedett Keszthely irányába egy Toyota Hilux Pickuppal, amikor – eddig ismeretlen okok miatt – a jobb oldali útpadkára hajtott, majd a járművét visszakormányozva nekiütközött egy szemből érkező teherautónak. A balesetben a Toyota vezetője nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

A szolgálatot ellátó állomány három személyt fogott el, egyet az ellene kiadott elfogatóparancs alapján. A zalai járőrök két személyt állítottak elő. Biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak. A szonda két esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél Zala megyében.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.