Lezárult az Idősek hete

facebook megosztás

A településrészen több olyan esemény is van, amikor megmozdul a közösség, de mindezek közt kiemelt jelentőségű az idősek ünnepe. – Gyakorlatilag az egész évet azzal töltjük, hogy igyekszünk kedveskedni a városrészben lakóknak, de az idősek napja számunkra nagyon fontos, hiszen olyan embereknek tisztelgünk ezzel a nappal, akik hosszú évtizedekig dolgoztak a városrész érdekében – fogalmazott Nagy József György, a Fakosért Városszépítő Egyesület elnöke.

Nem csupán ezen az eseményen, több alkalommal is ellátogat a városrészbe a településrész önkormányzati képviselője, aki most is köszöntötte az időseket. – Én úgy gondolom, a városnak ezeket a programokat erkölcsi kötelessége megrendezni, hiszen köszönettel tartozunk az itt élő idős embereknek, az életük során végzett munkájukért – mondta Jerausek István önkormányzati képviselő.


Cseresnyés Péter minden évben meglátogatja a kisfakosi időseket

Kisfakos közösségét csakúgy, mint minden esztendőben, Cseresnyés Péter is meglátogatta. – Tartozunk azzal, hogy a törődést, az odafigyelést, a felnevelést megköszönjük. Nem csak a saját szüleinknek, nagyszüleinknek, hanem a korosztálynak, egy-egy ilyen napon. Ezért van világszerte az idősek napja, ezért ünnepeljük sok-sok éve itt Magyarországon – és köszöntjük egyben, az ünneplés mellett az idősebb korosztályt október hónapban – hangsúlyozta Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.