Cukrászati remekeket készítettek a mesterjelöltek
Öt kanizsai és két vidéki cukrász vett részt a tanfolyamon, melynek végén megszerezhetik a mesterlevelet. A mesterekre a szakképzés miatt is szükség van, hiszen a városban sok a cukrásztanuló, az üzemekben történő gyakorlati oktatásukat pedig csak cukrászmesterek vállalhatják.
– Az állam támogatja a mestervizsgára való felkészítést, illetve magát a mestervizsgát is. Ez nyolcvanszázalékos támogatást jelent, ami azt jelenti, hogy húszszázalékos önerővel – amit vagy a vizsgán résztvevő, képzésben résztvevő mesterjelölt, vagy az őt foglalkoztató munkáltató finanszírozhat – lehet a képzésen részt venni – mondta Tuboly Jenőné, a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara mestervizsga referense.
A jelöltek a mestervizsgát már önmagában is a szakma csúcsának tartják, de többeket az is motivált, hogy szeretnének tanulókkal foglalkozni.
– Én öt évvel ezelőtt végeztem a szakmát, pont itt, a Thúry-ban. Mindenképpen azért jelentkeztem, mert a szakmának ez a legleglegje. Imádom a szakmámat – árulta el Horváth Zsanett, mesterjelölt cukrász.
A mesterjelöltek munkáját reggel óta figyelemmel kísérték a vizsgáztatók, az elnök elégedett volt a látottakkal.
– Ígéretesnek mutatkoznak, és sikeresek is lesznek. Néztük már ízben, külalakban, külcsínben. Minden jó, komoly szakemberek lesznek majd - fogalmazott Gehér László, vizsgaelnök.
A jelöltek több kategóriában alkottak cukrászati remekműveket, így készültek például kelt tészták, torták és bonbonkülönlegességek is. A leendő mesterekre a gyakorlati vizsga után még írásbeli és szóbeli megmérettetés is vár.