114 éve avatták fel a fővárosi Erzsébet-hidat

facebook megosztás

Addigra fővárosunk már három híddal – Lánchíd, Ferenc József(a későbbi Szabadság) és a Margit híd – büszkélkedhetett, majd 1937-ben megépült a Petőfi híd, 1950-ben pedig a néhány évig Sztálin nevét viselő Árpád híd. A dunai átkelők sorát 1995-ben a Lágymányosi, majd 2008-ban a Megyeri követte.Az építkezés 1898-ban nehezen kezdődött el és később sem ment túl simán, mert a meleg vizű források miatt a budai pillér elmozdult, és a munkálatokat fel kellett függeszteni. A hidat, amely 12 millió 403 ezer koronába került, így 1903. október 16-án adta át a forgalomnak József főherceg. A híd a főváros képét is megváltoztatta: a pesti oldalon átalakította az utcák rendszerét, és „miatta” bontották el a régi Városháza épületét. De nemcsak Pesten, hanem Budán is felpezsdítette a forgalmat, és végleg megváltoztatta a Tabán funkcióját, amely évtizedekig a cserzővargák, tímárok szegényes házainak adott otthont, majd fontos révkikötő lett. Utóbbi funkcióját már a Lánchíd megépítésével elvesztette, az Erzsébet híd pedig hangulatos vigalmi negyeddé varázsolta.

A régi Erzsébet (lánc)híd egyes elemei ma már csak a Városligetben, a Közlekedési Múzeum előtt láthatóak. Az új építésű kábelhídra a növekvő forgalom miatt volt szükség elsősorban, ez a szerkezet ugyanis könnyebb, ám kevésbé merev, mint a lánchíd, ezért jobban bírja a terhelést is. Az új Erzsébet hidat, amely a régi, kijavított pilléreken áll, 1964. november 21-én avatták fel.

Dr. Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.