Emlékezés a miháldi hősi halottakra

facebook megosztás

Az első és második világháborúban elesett katonákra emlékeztek ma délelőtt Miháldon a felújított emlékműnél.

A háborús hősöknek állított mementó 1943-ban épült, 1989-ben egy nagyobb felújításon esett át, idén pedig újabb restaurálást végeztek rajta a szakemberek. Az emlékmű 91 elesett miháldi katonára emlékezik.

A mai megemlékezésen Cseresnyés Péter kiemelte: az emlékezés egyben a példa felmutatása is a jövendő nemzedéknek. Hozzátette: azt az identitást, amit a hőseink őriztek meg nekünk, azt mi is tovább tudjuk adni, azzal a hittel, hogy majd ők is megteszik saját gyermekeiknek, unokáiknak. - Mert egy nemzet így tud fennmaradni. Egy nemzet így tudja megtartani az identitását. Ha kell áldozatot vállal vagy ha már nem szükséges, akkor  a maihoz hasonló megemlékezések alkalmával tiszteleg azok előtt, akik az áldozatot, az áldozatokat vállalták. És igen, azt kell mondanom sajnos ma is kell tennünk  azért, hogy ezt az identitást, amit mi őriztünk, kaptunk őseinktől, tovább is tudjuk adni. Hiszen ahogy Gerő Sándor polgármester úr a beszédében mondta: Európa kultúráját, Európa identitását, azon belül a nemzetállamok identitását nagyon komoly veszély fenyegeti, ez pedig az illegális, az ellenőrizetlen migráció – tette hozzá Cseresnyés Péter államtitkár országgyűlési képviselő.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.