Irakból üzenik: a mi szenvedésünk a ti sorsotok előszele

Amíg mi beszélgetünk, négy óra alatt 60 keresztényt öltek meg a világban – Márfi Gyula veszprémi érsek érzékeltette ekképpen a tavalyi nagykanizsai migrációs konferencián: ma a kereszténység a legüldözöttebb vallás. Bár a kommunista, hindu és buddhista országokban is sokat szenvednek, az áldozatok háromnegyede mégis muszlim többségű országokból való. Ugyan Fekete-Afrika bőven adja a mártírokat – gondoljunk csak a Boko-Haramra –, a Magyar Nemzeti Múzeumban két hete nyílt Kereszt-tűzben – Keresztényüldözés a Közel-Keleten címet viselő tárlat négy országra (Irak, Szíria, Libanon, Egyiptom) fókuszál.

Miért? – kérdezzük Mércz Andrást (Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete), a kiállítás egyik kurátorát, a nagykanizsai piarista gimnázium egykori diákját. Kurátortársa a kanizsaiak által a tavalyi migrációs konferenciáról már ismert Speidl Bianka, valamint Horváth-Sántha Hanga volt.

Ez a terület a kereszténység bölcsője, kétezer évesek az itteni közösségek. Mára a kihalás szélére jutottak. A szemünk előtt tűnik el a keresztény kultúra a Közel-Keletről, magyarázza a kanizsai kutató.

„Szaddám Huszein diktatúrája alatt sem élveztük a szabadságot, de biztonságban éreztük magunkat. Megkaptuk a szabadságot, most nem vagyunk biztonságban” – számolt be sorsukról egy iraki főpap. Az iszlamista fundamentalisták választás elé állították őket: vagy sarcot fizetnek, vagy áttérnek a muszlim hitre, vagy meghalnak. Az üldözött keresztények többsége a szomszédos országokban keresett menedéket.

2003-ban Irakban másfél millió, a lakosság 6 százalékát kitevő keresztény lakott. Ma alig 250 ezren vannak. Szíriában a háború előtt szintén másfél milliós volt a keresztény közösség – ma már csak 700 ezres. A tárlat egyfajta felkiáltójel, az ő sorsukra irányítja a figyelmet, mert az egykor önállóan is életképes közösségek külső segítség nélkül rövid időn belül elfogynak, figyelmeztet a nagykanizsai arabista.

Magyarország ezért többféleképpen is segíti őket. Egyrészt az Emberi Erőforrások Minisztériumában tavaly megalakult az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság. Az ő kezdeményezésükre szervezte meg a kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeum külső szakértők bevonásával. Másrészt a kormány nem támogatja a korlátlan migrációt, mert meggyőződése, hogy a segítséget kell exportálni, és nem a bajokat importálni. Ha valóban segíteni akarunk, akkor azt ott kell, ahol ők élnek, mert száz dollár ott sokkal többet ér. Ennek jegyében épült magyar támogatásból iskola Erbilban és vált lehetővé egy keresztény falu újjáépítése a Ninive-fennsíkon. Ezeknek a törekvéseknek ad hangot a Hungary Helps program, amely hazánk humanitárius projektjeinek ernyőszervezeteként működik.

Mércz András a kiállítás előkészítése kapcsán a Ninive-síkságra utazott. A helyi egyházak rengeteg tárgyat ajánlottak fel a tárlatra: összetört oltár- és sírkődarabot, szobortöredékeket, megégett liturgikus könyveket. Szintén a kiállítás részét képezik személyes használati tárgyak. Amikor ezeket tulajdonosaik legutoljára használták, még nem is sejtették, hogy életük gyökeres fordulatot vesz, és mindenüket hátrahagyva menekülniük kell. Megrázó élmény volt számára annak a keresztény falunak, Batnayának a felkeresése, ahol a házak többsége romba dőlt. Egy erbili menekülttáborban több keresztény menekülttel is beszélgettek, s ezekkel a személyes élettörténetekkel is megismerkedhet a látogató. A kiállítás fotókkal és videóbejátszásokkal igyekszik kézzelfoghatóvá tenni a keresztényüldözés borzalmait.

A térség keresztény közösségeit egy interaktív egyházi családfa mutatja be. A Közel-Keleten még mindig beszélik a szír nyelvet, amely Jézus anyanyelvének, az aráminak egy dialektusa, magyarázza a szakember. Az elvándorlás miatt viszont ez is eltűnhet ezekből az országokból.

Kétezer éven át fennmaradtak ezek a közösségek, paradox módon pont abban a korban kerültek végveszélybe, amely fennen hangoztatja az emberi jogokat. A Közel-Keleten már akkor keresztények éltek, amikor Európában még pogány vallások dívtak, a muszlimok is jó 600 évvel később jelentek meg itt.

A kiállítás hiánypótló, hiszen a közel-keleti keresztények szenvedése alig ismeretes számunkra. A hat témára osztott tárlat befejező része a remény: a nehézségek ellenére élnek és élni akarnak. S hogy mi az alapja a reménynek?

Egy magyar főpap személyesen vitte Szíriába a hazai görögkatolikusság 10 milliós adományát. Kocsis Fülöp érsek a katolikus hetilapban megrendülten számolt be: ő maga is épült azon, hogy ott mindenki Istenre tekintve él. A szülőföldjükhöz való ragaszkodás rendkívül erős keresztény hitükből jön, tapasztalta. És azt is: a hit közösségi erő is, nem csak személyes istenkapcsolat.

Papp János