„Most rajtunk a sor: mi sem lehetünk gyávák és megalkuvók…”

Látjuk, hogy megszokott, a keresztény gyökerekre és hagyományokra alapuló európai életünk veszélyben van, látjuk, hogy mindazokat az értékeket, amelyek a mi Európánkat jellemezték, amelyek erőssé, szilárddá, időtállóvá tették ezt a földrészt és annak nemzeteit, lábbal tiporják, megváltoztatnák, eltörölnék – mondta hősök napi megemlékező és a mának is szóló beszédében Cseresnyés Péter innovációs és technológiai miniszterhelyettes, Nagykanizsa és térsége országgyűlési képviselője. Ünnepi beszédét teljes egészében közöljük.

„A haza nemcsak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv. A haza te vagy – őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja.”

Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Emlékezők!

Ha a hősök előtt tisztelgünk, rájuk emlékezünk, példának állítjuk őket és erőt merítünk tőlük, nem kerülhetjük meg, hogy a hazáról – hazánkról! – is beszéljünk. Márai Sándor meghatározása igazodási pont, összefoglalása mindannak, amiért és amitől még él, sőt: megint egyre erősebb a magyar.

Ha hőseinkről beszélünk, nem árt tisztázni, mi is a haza, amelyért dicső eleink kockáztatták, és nem ritkán áldozták is az életüket. Mert csak úgy érthetjük meg őket, csak úgy hivatkozhatunk rájuk, ha tudjuk, mit és miért tettek. 

Kassay Adolf 19. századi ügyvéd, a szabadságharc honvédhadnagya ekképpen írt erről:„Hazánkon kívül bármerre menjünk, bárhol tartózkodjunk – kicsi nekünk a világ –, oda húzódunk, ahol bölcsőnk ringott. Csak a kedves haza az, a melynek kebelén lelkünk nyugalmat talál.”

A haza, ahogyan Reményik írta, szomjamra ital, sebemre ír és bánatomra dal. Tűzhely, amelyhez térni sohase késem, márvány, amelybe álmaimat vésem.

A haza, tudjuk, ott van a magasban.És itt van a talpunk alatt is – de leginkább a lelkünkben van. A haza ott van, ahol a mi és gyermekeink bölcsője ringott, és ott, ahol eleink és hőseink sírjai domborulnak. A mi hazánk a bölcsőtől a fejfáig tart – álljon egyik vagy másik bárhol is a Kárpát-medencében.A haza ugyanis nem száz év történelmét jelenti, hanem ezredévét, vagy még annál is többet – Árpádtól a végítéletig.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Márai Sándor arra emlékeztet bennünket, hogy a haza – mi vagyunk. Ünnepeinken, megható és sorsfordító perceinkben valószínűleg mi is átérezzük ezt, de a dolgos hétköznapokon talán ritkán gondolunk erre. Ritkán helyezzük saját életünket nemzeti, történelmi perspektívába. És ebben nem különböznek tőlünk azok, akik előtt most fejet hajtunk, tisztelgünk. Miközben emberi nagyságukról, bátorságukról és áldozatukról beszélünk, ne feledkezzünk meg arról: nem születtek hősnek – ők is emberek voltak, akárcsak mi. Aztán a történelem megváltoztatta az életüket.

Legtöbbször karddal, fegyverrel, harcban ábrázoljuk őket, úgy gondolunk rájuk, mint egyenes derekú, szigorú tekintetű, elvhű héroszokra, akik ezer évünk egy meghatározott pillanatában azt mondták, nem akarják élni a hétköznapi életüket, inkább a jövőbe tekintenek, és valami magasztos célért, Magyarország és ezzel együtt Európa holnapjáért tesznek valamit.

Nem akartak ők hősök lenni – mégis azzá váltak.

Valamennyien, kivétel nélkül, hozzánk hasonlóan, hétköznapi emberként éltek, mielőtt katonák, hősök, vértanúk, példaképek lettek.De megszólította őket az idő. Márai erről így írt:„Minden ember és minden nemzet életében felvirrad a nap, mikor meg kell érteni, hogy semmire és senkire nem számíthatunk e világon: egyedül vagyunk. (...) Ez a pillanat, mikor minden ember – néha fogcsikorgatva, akarata ellenére – hős lesz.”

Tisztelt Emlékezők!

Senki sem születik hősnek. És senki sem gondol így magára. Hőssé a történelmi körülmények és a cselekedetei teszik. Ha így szemléljük a múltat, talán még jobban átérezzük felelősségvállalásuk és áldozatuk súlyát és értékét.Sutba dobott, nyugodt életükért mi nem tudjuk kárpótolni őket és családjukat. Köszönetünket, hálánkat, tiszteletünket csak sírjuk felett, vagy az őket mintázó emlékművek előtt tudjuk leróni. Annyival azonban tartozunk nekik, hogy megbecsüljük nyugalmas hétköznapjainkat, szabadságunkat és boldogságunkat – amelyért ők feláldozták a sajátjukat és az életüket.

Rájuk gondolva szem előtt kell tartanunk a sorsdöntő percekben: életünk a haza életének egy pillanata is. Ez kell, hogy döntéseinket irányítsa.

Tisztelt Kanizsai Polgárok!

Egyik hősünk, Zrínyi Miklós arra figyelmeztet:„Ha az őrálló a közeledő kardot nem jelzi, a fegyvertől elveszettek vérét az ő kezéből kéri számon az Úr.”

Ebben a mondatban a kard nemcsak magát a harci eszközt jelenti, hanem áttételesen a fenyegető veszélyt is szimbolizálja. Igen, ez volt Magyarország dolga, küldetése Zrínyi korában, és ez ma is.Szólnunk és tennünk kell, mert látjuk a fenyegető veszélyt. Látjuk, hogy megszokott, a keresztény gyökerekre és hagyományokra alapuló európai életünk veszélyben van.Látjuk, hogy mindazokat az értékeket, amelyek a mi Európánkat jellemezték, amelyek erőssé, szilárddá, időtállóvá tették ezt a földrészt és annak nemzeteit, lábbal tiporják, megváltoztatnák, eltörölnék.

És látjuk azt is, hogy a mai európai elit ezt nem akarja érteni. Sőt, éljünk a gyanúperrel: mintha segítené, ösztönözné, támogatná mindezt, és gyorsítaná a folyamatot. Le akarják rombolni, meg akarják változtatni az életünket, veszélybe sodorva jövőnket, biztonságunkat.

De mit mondott, mire sarkallt bennünket Zrínyi...?!Ha nem szólunk, nem cselekszünk, azt bizony rajtunk kéri számon az Úr.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, a történelem most nekünk ad feladatot.Nem, talán nem kér hősi áldozatot, de hősies, kemény és elkötelezett küzdelmet annál inkább. Nem ad kardot és puskát a kezünkbe, de megkaptuk az erkölcs, a józanság, a szó és a cselekedet fegyverét, hogy azt Magyarország és Európa javára fordítsuk. És lassan kapunk bajtársakat is, hiszen Európa nemzetei és polgárai ébrednek.Már ők is látják, hogy nagyobb a veszély annál, mint amekkorát az európai politikai elit bevall és elismer.

Fotók: Gergely Szilárd

Történelmi bűn lenne, ha a fenyegetések, zsarolások, támadások hatására, önfeladóan letennénk az erkölcs, a józanság, a szó és a cselekedet fegyverét. Ha odadobnánk hazánkat és Európát egy ördögi terv modern alkimistáinak.

Akkor, kedves emlékezők, nem lennénk méltók arra, hogy ezen a napon hőseinkről beszéljünk, előttük tisztelegjünk.Mert ők az életüket áldozták azért, amit nekünk most ismét meg kell védenünk. Az életüket adták a hazáért, a szabadságért, a jelen, de leginkább a jövő biztonságáért. Azért, hogy legyen magyar ország, és legyen keresztény Európa.

Mi sem engedhetünk a történelem kufárainak. Sem a hazaiaknak, sem a külföldieknek, bármilyen zajosak és hangosak, bárhogyan is fenyegetnek és zsarolnak bennünket.Emlékezzünk csak, hogyan írta Babits! „Él a nagy Isten és semmise megy kárba,/ Magyarok se lettünk pusztulni hiába,/ hanem példát adni valamennyi népnek,/ mily görbék s biztosak pályái az égnek./ Ebből tudhatod már, mi a magyar dolga,/ hogy az erős előtt meg ne hunyászkodna.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Kanizsai Polgárok!

Mi ezt kaptuk örökségül és feladatul eleinktől és hőseinktől. Ők, a maguk korában, megvívták a maguk harcát, meghozták saját életáldozatukat, és hogy nem tették hiába, arra a bizonyíték mi magunk vagyunk. De most rajtunk a sor: mi sem lehetünk gyávák és megalkuvók.

Isten áldja hős emléküket! Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Lokálpatrióta Hetilapban jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.06.01.