Emlékezés és szeretet ünnepei

facebook megosztás

Az elmúlt napok elsősorban az elhunyt szeretteinkre való emlékezés jegyében teltek, hiszen november eleje immár évszázadok óta a megemlékezés és a főhajtás időszaka. Nagykanizsán is megteltek a temetők emlékező hozzátartozókkal, akik virágokkal, koszorúkkal és mécsesek fényével fejezték ki tiszteletüket elhunyt szeretteik előtt. A sírokon fellobbanó apró lángok a szeretetet, az összetartozást és az örök emlékezést jelképezték.

Egyik szép hagyományunk, hogy ezekben a napokban felkeressük elhunyt szeretteink sírját. Rendbe tesszük az emlékhelyeket, virágot viszünk, gyertyát és mécsest gyújtunk, csendben megállunk, emlékezünk, és lélekben újra közel érezzük magunkhoz azokat, akik már nincsenek közöttünk. A gyertya apró lángja az örök világosságot jelképezi, fénye pedig a szeretet, a hit és az emlékezés szimbóluma. A katolikus egyház hagyománya szerint a temetők nagy keresztjénél, a „mindenki keresztjénél” elimádkozzák a mindenszentek litániáját, és megáldják az új síremlékeket. Mindenszentek napja, november 1-je, a keresztény világ – katolikusok és protestánsok által egyaránt megtartott – ünnepe, amikor az üdvözült lelkekre, a szentekre és mindazokra emlékezünk, akik már elnyerték az örök üdvösséget. A keresztény hagyomány három részre osztja az egyházat: az élők alkotják a „küzdő egyházat”, az elhunyt, tisztulásra váró lelkek a „szenvedő egyházat”, míg az üdvözültek a „diadalmas egyházat”. Az ünnep története egészen 741-ig nyúlik vissza, amikor III. Gergely pápa idején jelent meg először a megemlékezés napjaként.

megemlékezés

Halottak napja, november 2-a, az elhunyt hívek emléknapja. Az egyház 998 óta ezen a napon imádkozik azokért, akik már eltávoztak az élők sorából, de a katolikus hit szerint még a tisztulás állapotában vannak, és várják az örök üdvösséget.

E két nap arra emlékeztet bennünket, hogy bár szeretteink fizikailag már nincsenek velünk, emlékük, szeretetük és mindaz, amit életük során adtak nekünk, örökre a szívünkben él tovább. Mert akiket igazán szerettünk, azokat soha nem felejtjük.

K.V.A.

(Fotók: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.