Ásó, kapa, gereblye 167. - Vissza az Édenkertbe...

Egy év telt el azóta, hogy szőlőt, szüretelőket kerestünk a várostól karnyújtásnyira lévő Édenkertben. Akkor nem sikerült, most azonban szerencsével jártunk. Felhők kergetőztek felettünk, érinteni akarták a földet, de meggondolták magukat és tovaszálltak. Útközben egy gyönyörű paripa pillantására lettünk figyelmesek. Ráköszöntünk, dicsértük büszke tartását, hosszú arany haját. Ő türelmesen meghallgatott bennünket, nem válaszolt semmit, nem nyerített, csak egyetértően megrázta sörényét és legelészett tovább. A kavicsos, mély kátyúkkal szabdalt szűk hegyi úton csak a porfelhőt maguk után hagyó autók zökkentettek bennünket vissza utunk eredeti céljához. 

Némi hegymászás után rátaláltunk egy szőlősgazdára, akinek a birtokán a borszőlő még szüretelőkre várt. A hegyi pince falán egy nagy méretű, díszes házszámtábla igazított el bennünket arról, hogy ott lakik a Németh család. Zoltán, a hegyi gazda szívélyesen fogadott bennünket. A ropogós csemegeszőlőt egy hónapja leszüretelték, a borszőlőnek pedig még jót tesz egy kis napsütés, mondta. A levelei még nem száradnak, hanem zöldek, új ültetések is vannak a régiek között. Jövőre néhány tőkét a ropogós, muskotályos Attila szőlővel pótol ki. A 2600 négyzetméteres és 40 m széles telken az aszályos idő ellenére minden megtermett idén, – újságolta elégedetten. Igaz, gyorsan kifogyott az esővíz a hordókból, csapvízzel kellett pótolni az öntözéshez. 

Harminc éve vásároltuk a telket, a kertészkedést édesapámtól tanultam meg, aki egész életében a gépgyárban dolgozott, és munka után rendszeresen kijárt a hegyre. Harminc éve még szőlő borította be az egész birtokot, de a nagy részét kivágtuk. A telek aljába 66 db gyümölcsfát ültettem, van közöttük többfajta alma, körte, szilva, őszibarack, kajszibarack, cseresznye, meggyfa, naspolya, füge. Itt mindent meg tudunk termelni, amire a családnak szüksége van – mutatott körbe a fóliasátor előtti sorokon. Bőségesen termett a paprika, a paradicsom, az uborka, a hagyma, a cukkini, a málna, az eper, a sóska, a kömény. Az epret most ültették át, a krumpli helyére a felesége mákot vetett, és a kerekrépa is szépen kihajtott a földből. A lestyán nem fagy el télen, csak a gyökereit kell feltölteni földdel.

Itt agyagos a talaj, de ennek az az előnye, hogy megtartja a vizet, a nedvességet. A fák közé madáretetőt készítettem, ha 2 kg napraforgómaggal megtöltöm, elég sokáig elég lesz nekik. Most azonban pórul jártunk, nem szedtük le időben, és már majdnem mind megették. Érdekes, hogy a fekete napraforgót megeszik, a fehéret azonban nem bántják. Van itt munka bőven. Minden nap kint vagyok, dolgozgatok. Most például két körtefát ki kellett vágnom, hamarosan ültetek helyettük fiatalt. Szemmel láthatóan kevesebb bor lesz idén, mint tavaly, még akkor is, ha a tőkéket idejében letakartuk a lódarazsak elől, mert megdézsmálták a szemeket. Idén elég volt háromszor permetezni, mivel kevés eső esett, és nem kapta el őket annyi betegség. 

Igen szép terület! – mutat körbe elégedetten a birtokon Zoltán, és ahogy tapasztaltuk, bármilyen sok a tennivaló, munka közben mindig lehet gyönyörködni a növényekben, a tájban. Az Édenkertből rá lehet látni Sáncra, sőt a távolabb húzódó hegyvonulatokra. Vegyszert nem használnak az öntözéshez, komposztot készít a lekaszált fűből, a beérett növények száraiból, leveleiből, és visszaadja a földnek, amit kaptak tőle. A széles szőlősorok közé gyakran ültetnek krumplit, ezzel is megmozgatják, megújítják a talajt. A talajszerkezet javításához, az őszi beszántáshoz nem hívnak traktorost, hiszen ahogyan Zoltán mondja, ő ássa föl az egész területet, hiszen nyugdíjas, és van rá ideje. A fóliasátorban még nőnek a paprikák, némelyik szárán még virágok nyílnak. A magokat január-februárban otthon elülteti Krisztina, és a palántákat először a fóliasátorba ültetik ki. 

Mi itt a hegyen is otthon vagyunk – invitál beljebb a pincébe bennünket a házigazda. A ház körül Krisztina még nyíló virágait óvatosan meglebbentette az Alsóerdő felől kiszökő szél, amit ugyan simogatásként érzékeltek a szellőrózsa rózsaszín szirmai, de már érezni lehetett a közelgő ősz mély sóhajtását...

BAKONYI Erzsébet