A gesztenye bűvöletében
Tizennyolcadik alkalommal ünnepelték a gesztenyét Galambokon. A település egyik közkedvelt őszi rendezvényének a templomkert adott otthont, ahol idén is a hagyományőrzés, a gasztronómia és a közösségi élmények kapták a főszerepet. A szombati Gesztenyés Napon főzőverseny, kulturális műsorok és zenés programok várták az érdeklődőket.
A Galamboki Gesztenyés Nap közel két évtizede fontos szerepet tölt be a környező települések közösségi életében. A rendezvény kezdetben a pincejárás részeként az őszi hagyományok ápolásáról szólt, jelenleg a generációk találkozásáról és az összetartozás erősítéséről is – árulta el Szabó Tamás, a község polgármestere.
- Ez a gesztenyés nap, ez térségi rendezvény, ezt láthatjuk a főzőcsapatok sokszínűségéből is, hogy a környező településekről is érkeznek főzőcsapatok. Vannak, akik kiesnek, helyettük hívunk másikat – elfoglaltság szerint, ki hogyan tud jönni – ez úgy is van hirdetve, több településen, régiós szinten – ezt mondhatjuk, hogy ez a környéken egy régiós, kulturális rendezvény, mindenképp több településen átívelő - mondta el Szabó Tamás.
A délután folyamán helyi fellépők és zenés produkciók váltották egymást a színpadon. A zenei kínálatban különböző stílus is helyet kapott, az estét pedig bál zárta. A kiemelt program azonban idén is a főzőverseny volt.
- 16 csapatunk főz finomabbnál finomabb ételeket. Van benne tájjellegű étel, például a cigány lecsó vagy a pörkölt dödöllével, van itt sok csülkös étel, ami úgymond kondérban főzhető elsősorban – mert a helyi körülmények ezt a lehetőséget adják – nagyon finom minden étel, amit már meg tudtam kóstolni. A zsűri eredményét én még nem mondhatom el, az majd később fog kiderülni, de annyit hallottam tőlük, hogy minden nagyon-nagyon finom volt. Ami még a gesztenyéhez kapcsolódhat, egy-két sátorban nagyon-nagyon finom, kifejezetten gesztenyés süteményeket sütöttek az asszonyok, hölgyek - tudtuk meg Szabó Lillától, az Együtt Galambokért Egyesület elnökétől.
A főzőversenyen részt vevő csapatok gasztronómiai tudását háromtagú zsűri díjazta. Az első helyet a Kondér Kommandó csülkös pacalja érdemelte ki, amelyet petrezselymes burgonyával és különleges, Édes ősz elnevezésű pohárkrémmel egészítettek ki.
- Gesztenyés habbal, meggyraguval és vaníliás piskótamorzsával készülő pohárkrém, amit én készítettem - árulta el Nagy Lilla, a Kondér Kommandó tagja.
A gesztenye ezúttal is remek alkalmat teremtett a közösségi együttlétre. A kedvezőtlen időjárás ellenére több százan látogattak el a rendezvényre, hogy közösen töltsenek el egy élményekben gazdag napot.
R.H.
(Fotók: Kanizsa Médiaház)