100 éve született Rózsás János

A GULAG rabjára, íróra, kutató-történészre, a GULAG Alapítvány egykori elnökére emlékeztek a Halis István Városi Könyvtárban. Rózsás János születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen személyes emlékeket idéztek fel, előadások hangzottak el életéről és munkásságáról, valamint megnyílt a róla szóló könyv- és dokumentumkiállítás is.

A Magyar Műveltség Kincsestára Szabadegyetem által szervezett rendezvényt Rajnai Miklós, Bánffy-díjas bölcsész nyitotta meg. Köszöntőjében Nádasi Tamás villamosmérnök-vállalkozó személyes emlékeit idézte fel Rózsás Jánosról.

Mint elmondta, tolmácsként együtt dolgoztak a nagykanizsai Sörgyárban. Rózsás János nyugdíjas éveiben is vállalt tolmácsolást, orosz és német nyelvtudását pedig munkája során is használta. Nádasi Tamás visszaemlékezése szerint csendes, körültekintő, tapintatos ember volt, múltjáról nem beszélt sokat.

Rózsás János segítséget nyújtott Nádasi Tamás családjának is egy tragikus történet feltárásában. A család egyik tagját, aki 17 éves korában kémkedés vádjával halálos ítéletet kapott és Odesszában hunyt el, később Rózsás János kutatásainak köszönhetően sikerült rehabilitálni. A felmentés 1991. június 25-én vált jogerőssé.

A megemlékezés részeként megnyílt a Rózsás János könyveiből és dokumentumaiból összeállított kiállítás is. Benke Dániel, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója arról beszélt: Rózsás János írásai ma is összekötik a múltat és a jelen nemzedékeit.

Kiemelte, hogy a könyvtár számára különösen fontos ez az örökség, hiszen az intézmény őrzi és hozzáférhetővé teszi a szerző munkásságát. Mint fogalmazott, Rózsás János a magyar hazához való hűségét soha nem kérkedve, hanem csendesen élte meg. Írásai egy tragikus korszak hiteles dokumentumai, ugyanakkor nem a gyűlölet hangján szólnak.

A „magyar Szolzsenyicin” öröksége

„Ahogy én láttam Rózsás Jánost, és ahogy Rózsás János látta a Gulagot. A »magyar Szolzsenyicin« – Rózsás János küldetése és életszentsége” címmel dr. Szakály Sándor történész, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója osztotta meg személyes emlékeit.

1986-ban, Münchenben találkozott vele először. Rózsás János története azért is érdekelte, mert kutatásai során a szovjet hadifogságba került katonák és tisztek sorsával foglalkozott.

Szakály Sándor szerint Rózsás János képes volt különválasztani egymástól egy kultúrát és az egyes emberek tetteit. Bár 18 éves fiatalként került a szovjet táborvilágba, és hosszú éveket töltött fogságban, később sem vált gyűlölködővé. Éppen ellenkezőleg: megszerette az orosz embereket, és ez a szeretet élete végéig megmaradt.

A történész szerint Rózsás János a Gulag világában is képes volt meglátni a jót és a szépséget, és aki hozzá fordult kérdéssel, számíthatott arra, hogy segítséget kap.

Dr. Stark Tamás történész, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa, a GULAG Alapítvány egykori elnöke „A Pokol tornácán. Magyarok a Gulagon” címmel Rózsás János életművének jelentőségéről beszélt.

1988-ban találkozott vele először, amikor leutazott hozzá. Az a néhány óra nagy hatással volt rá, és jelentős szerepet játszott abban, hogy később a magyarok szovjet fogságának kutatásával kezdett foglalkozni.

Rózsás János egyik fontos felismerése az volt, hogy a rabság megtöri az embert. A táborok világában szerinte nincsenek klasszikus értelemben vett hősök, csak áldozatok és túlélők. A túlélés pedig sokszor a szerencsén is múlt, miközben az ember számára az Istenbe vetett mély hit is erőt adhatott.

A Gulag túlélője

Rózsás János 1926. augusztus 6-án született Budapesten. Családja 1934-ben költözött Nagykanizsára. Az elemi és polgári iskola elvégzése után anyagi okok miatt nem tanulhatott tovább, de önképzéssel folyamatosan bővítette tudását. Németből és később oroszból is magas szintű nyelvvizsgát tett, tolmácsként és szakfordítóként dolgozott.

1944 decemberében leventeként a frontra vezényelték, majd december 22-én szovjet fogságba esett. A 3. Ukrán Front haditörvényszéke 1945 februárjában tíz év javítómunkatáborban letöltendő szabadságvesztésre és szibériai száműzetésre ítélte.

Az odesszai börtönt követően ukrajnai, majd észak-uráli munkatáborokba került, később Kazahsztánba deportálták. Több táborban is raboskodott, köztük az ekibasztuzi lágerben, ahol három évet töltött együtt Alekszandr Szolzsenyicinnel, a későbbi Nobel-díjas orosz íróval.

1953. december 3-án szabadult, és hazatérhetett Magyarországra. A Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága 1962. november 30-án bűncselekmény hiányában rehabilitálta.

Hazatérése után családot alapított, feleségével, Magyar Magdolnával három gyermekük született. Emellett tovább tanult, közgazdasági érettségit és szakvizsgákat tett, nyelvtudását pedig tolmácsként és szakfordítóként kamatoztatta.

Rózsás János írásaiban később saját tapasztalatain keresztül mutatta be a Gulag világát. Munkái nemcsak személyes visszaemlékezések, hanem egy történelmi korszak fontos dokumentumai is. Munkásságáért Nagykanizsa és Zala megye díszpolgára címmel is elismerték.

A megemlékezés végén megkoszorúzták Rózsás János emlékhelyét, majd szentmisét tartottak. Az esemény házigazdája Pete Zsolt és felesége, Rita, Rózsás János keresztlánya volt.

A rendezvényen az is felvetődött, hogy Nagykanizsa egy utcát nevezzen el a város egykori díszpolgáráról.

BAKONYI Erzsébet

(Megjelent a Kanizsa Újság 2026. augusztus 26-ai számában.)